Skip to main content

Már lassan megszoktuk, hogy a Tesla versenyez valakikkel, de leginkább önmagával, erről korábban többet is írtunk. A vetélytársakat gyakran legyőzi, ez tény. Önmagát is gyakran felülmúlja az újításaival. Most viszont egy olyan ellenféllel mérkőzik meg, amely könyörtelen és pontos, és nehezen legyőzhető. Ez pedig nem más, mint az idő.
A verseny tétje

Mint legtöbbször, a tét most is a pénz. Egészen tavaly decemberig kell visszamennünk a történet kezdetéhez. Ekkor történt ugyanis, hogy Kína a G20-as találkozáson bejelentette, hogy 90 napra felfüggeszti a 25%-os importvámot, amelyet kimondottan az Amerikai Egyesült Államokból érkező járművekre vetett ki. A Tesla pedig erre a lehetőségre igyekszik lecsapni, csak az a fránya idő. Március 1. a határidő.

Két dolog miatt érdemes sietnie a Tesla-nak. Egyfelől ugyanis bár már letették az alapkövét az új kínai Tesla gyárnak, a Gigafactory-nak, viszont értelemszerűen a gyártás még nem indult el. Ezért érdemes még olcsóbban az országba juttatni az eladandó modelleket.

A másik indok pedig az, hogy tavaly (is) Kínában adták el a legtöbb elektromos autót. Nem csak Tesla-ból, hanem az összes modell közül, éppen ezért érdemes nagy hangsúlyt fektetni rá.

A hajók úton vannak

Legjobb tudomásunk szerint 3 konténer hajó szeli át ezekben a percekben is a Csendes-óceánt (is, hiszen Európába is érkeznek a Model 3-asok). Na jó, csak kettő, mert a Glovis Symphony február 13-án már megérkezett Sanghaj-ba. Ha minden stimmel a másik két hajó, a Morning Cindy és az Emerald Ace a napokban érkezik meg. Legalábbis a Quartz beszámolója szerint.

Tesla

Tesla Model 3

Jobb biztosra menni. Bár azt fontos megemlíteni, hogy Donald Trump és Hszi Csin-ping ismét asztalhoz ülnek, hogy véget vessenek a vámháborúnak.

Azért hogyha nagy összegben kéne fogadnunk, akkor mi arra szavaznánk, hogy nem ez lesz az utolsó tárgyalás a világ két nagy gazdasági hatalmának vezetői között. Így szerintünk a Tesla-nak megéri sietni, hogy a másik két hajóból is kipakolhassák a Tesla Model 3-akat.

Képek forrása: 
www.teslarati.com
www.pexels.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.