Skip to main content

A Renault Zoé sikere után várható volt, hogy a francia márka további elektromos járműveket fog piacra dobni. A tavaly bejelentett Mégane eVision egyértelmű jel volt erre, és végre meg is kaptuk az autó végleges verzióját, az elektromos Renault Mégane E-Tech -et.

Az E-Tech egy tisztán elektromos SUV lesz, mely a Nissan Ariya koncepcióját fogja felhasználni. A különbség, hogy a Nissan járművének standard változata 87 kWh-s akkumulátorral érkezik, míg az új Renault alapverziója csak 60 kWh-s lesz. Ez nagyjából 450 km-es hatótávot biztosít majd az E-tech számára. Persze mivel ez csak az alap verzió, így valószínűnek tartjuk, hogy a Renault további verziókat is be fog jelenteni, például egy long-range lehetőséget.

Renault E-tech

Renault E-tech

A Renault eVision koncepciója (úgy tűnik) túl futurisztikus volt, mivel kissé visszavettek az eredeti dizájnból. Persze az E-tech külsőre így is egy dizájnos elektromos autó maradt, a megfelelő látványelemekkel, mint pl a led világítás. A belső térről a cég keveset árult el, viszont az eddigi képek alapján – hasonlóan, mint a többi e-autónál – egy középső érintőképernyős konzol kerül a járműbe.

A Renault még az idén megmutatja a járművet teljes pompájában és új verziókban, mivel a tervek szerint 2022-ben már piacra is kerül az E-Tech. Kíváncsian várjuk, hogy hozza majd-e a Zoé sikerét.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.