Skip to main content

Aki ismeri Elon Musk életét, az tudja, hogy 2008-ban majdnem mindkét cégét (Tesla és SpaceX) elveszítette, viszont a kitartásának köszönhetően sikerült piacvezető márkákat létrehoznia a két csődhöz közeli vállalatból. A Lucid és a Rivian két igen nagy riválisa a Tesla-nak, és bár a vezérigazgató szeretné, hogy a jövő elektromos legyen, mégis a két vállalat kudarcát vetíti előre.

2008-ban a NASA-val kötött szerződés megmentette a Tesla-t és a SpaceX-et. Mindkét márka azóta tovább erősítette Elon Musk elvét, mely lényege, hogy mindent házon belül állítsanak elő. A Tesla és a SpaceX így képes olcsóbban és hatékonyabban minőségi termékeket létrehozni. 

Musk sokszor kifejtette véleményét az autóipar többi szereplőivel szemben, és most kiemelte a Rivian-t és a Lucid-ot. Szerinte a két vállalat nem jól közelítette meg az e-mobilitás kihívásait, és ha így haladnak, akkor akár csődbe is mehetnek. A fő indok a CEO szerint a járművek előállításának és forgalmazásának költségében rejlik. Bár a Lucid megalkotta az egyik legnagyobb hatótávval rendelkező járművet, a költségeket továbbra sem tudták optimalizálni. Az új Lucid Air Dream Edition ára (830 km-es hatótávval) megközelítőleg 154.000 USD (specifikációtól függően), míg a Model Y (510 km-es hatótávval) 54.000 USD. 

elektromos autózás, PNGN, sales alapú webfejlesztés, Lucid Air Dream Edition

Lucid Air 

A Rivian számára a helyzet komplikáltabb. A márka részvényei rohamos esésben vannak, olyannyira, hogy a Ford (aki 12%-os részesedéssel rendelkezik a cégben) csaknem 8 millió Rivian részvényt adott el. A márka ráadásul kénytelen volt árat emelni, ami tovább csökkentheti a márka eladásait. 

A Rivian jelenleg 17 milliárd dollárral rendelkezik, melyet felhasználhat fejlesztésre, míg a Lucid csak 5,4 milliárddal, ami szakértők szerint még elég a 2023-as évhez.

Elon Musk viszont úgy látja, hogy a két cég olyan, mint egy repülő, ami épp zuhanórepülésben van. Már csak az a kérdés, mikor történik valami csoda.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.