Skip to main content

Elon Musk vállalata nagyban eltér a hagyományos járműveket gyártó cégektől. A Tesla prioritása, hogy a legnagyobb és egyben a legköltséghatékonyabb gyártó legyen az egész autópiacon, és eredményei alapján igen közel áll ezen célokhoz.

A Tesla évről évre egyre nagyobb nettó bevételét könyvel el, és Elon Musk úgy gondolja, hogy a vállalat egy napon felülmúlhatja a világ néhány legnagyobb autógyártóit is. Musk szerint a Tesla nagyobb lehet az Apple-nél a piaci kapitalizációt tekintve, mivel a fogyasztók egyre jobban eltávolodnak a benzines autóktól.

A Forbes sikeresen megállapította a Tesla harmadik negyedévben elért eredményeit, miután az autógyártó 21,45 milliárd dolláros bevételről számolt be.

Tesla Model Y

Tesla Model Y

A Tesla eredménye a harmadik negyedévben:

  • Autóértékesítés: 17,785 milliárd dollár
  • Szabályozási kibocsátási jóváírás: 286 millió dollár
  • Autólízing: 621 millió dollár

A Tesla éves szinten 55 százalékos növekedést jelentett az eladások terén a harmadik negyedévben. Ami viszont kiemelkedő, hogy az autóipari kiadások 13,099 milliárd dollárt tettek ki a harmadik negyedévben, tehát 18 milliárd dolláros bevételt nézve ez majdnem 5 milliárd dolláros nettó bevételt jelent a cég számára.

Az idei évben a cég a jelek szerint bőven megugorja az 1 milliós értékesítést, tekintve, hogy csak Kínában a márka 70.000-bél is több járművet adott el az elmúlt hónapban. Emellett nemsokára érkezik egy olcsóbb Tesla, a Semi és talán a Cybertruck is végre kigurul az utcákra.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

https://www.youtube.com/watch?v=ZNT14W5cxQk

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.