Skip to main content

Sokszor feszegettük már olyan témákat, melyben megnéztük, mennyire környezetkímélő is az elektromos autók használata a mindennapokban.  Ha a forgalomba helyezett járműveket nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy ennél bizony már csak a biciklizés vagy a gyaloglás kevésbé szennyező közlekedés napjainkban. Ennek ellenére sok tévhit kering például az autók akkumulátora körül, viszont a technológia rohamos fejlődésével egyszer minden negatívum meg fog szűnni. A Föld atmoszférájába, a szigorú rendeletek ellenére is, több ezer tonna káros anyag kerül ki szinte minden évben. Ezen próbál változtatni a világ leghíresebb színésze Leonadro DiCaprio.

„Az elmúlt 250 év alatt a történelem legnagyobb tudományos kísérletét vezényeltük le. 1,4 billió tonna szenet juttattunk a légkörbe az ipari forradalom kezdete óta. Ez pedig megváltoztatta az általunk ismert Földet, különösen a sarkvidékeket. Nemrég felfedeztük, hogyan távolítsuk el a szenet a légkörből, ezzel esélyt kapva, hogy visszafordítsuk a folyamatot. Ami az emberi történelem példa nélküli teljesítménye lenne.” – Leonardo DiCaprio

Ice on Fire. A magyarul Forrongó jég című dokumentumfilm a színész saját ötlete. Ő írta és egyben ő narrál végig minket a mai tudósok mindennapjaiban, akik gőzerővel dolgoznak, hogy nekünk és a további generációnknak maradjon még valami ebből a világból.

DiCaprio már többször is vitatott eszmecserét  politikusokkal és tudósokkal  arról, hogy a modern civilizáció tulajdonképpen minden vívmánya valami olyan dolgon alapul, amellyel tönkretesszük a Földet. Most viszont megoldásokat javasol, csupa olyan technológiai újítást, amivel megállíthatjuk a bolygó pusztulását.

A dokumentum film hivatalos előzetese:

A színész (aki a BYD arcaként már nem először bizonyítja zöld hozzáállását) szerint 2050-től már egyáltalán nem szabadna szén-dioxidot kibocsátanunk a levegőbe, hanem mindent alternatív energiaforrásokkal kell megoldanunk. Igen kedvező, hogy a legtöbb ország és mellettük az EU is elrendelte már a zéró emissziós törvényeit, illetve minden olyan tevékenységet támogatnak, melyek a környezetünket kíméli. Ilyenek például az elektromos autókra kiszabott kedvezmények. Ezen felül pedig már sokan rájöttek, hogy a piacon zöldnek lenni ma már nem nyűg, hanem előny, mind bevétel, mind cég hírnév szempontjából.

A klímaváltozás elleni harc talán az egyik legfontosabb témája a 21. századnak és biztos, hogy ami most történik, az be fog kerülni a történelemkönyvekbe. De az, hogy mi fog benne szerepelni, az csak rajtunk múlik.

„Mi vagyunk az első generáció, amelyik megtapasztalta a klímaváltozást, és az utolsó, amelyik megállíthatja azt”

Képek és információk forrása:
www.index.hu
www.24.hu
www.wallpapercave.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.