Skip to main content

A BMW első elektromos autója, az i3 napjaink egyik legkeresettebb plug-in járművei közé tartozik. Bár a cég eleinte igen nehézkesen tudott elhelyezkedni az amerikai piacon, a legfrissebb adatok alapján a BMW végre itt is felvette a versenyt.

A BMW Group (BMW és Mini) 95.000 járműeladásról számolt be az Egyesült Államokban 2023 második negyedévében, ami 14 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten.

A BMW akkumulátoros elektromos járművei, mely jelenleg az i4, az i7 és az iX modellekből állnak az USA területén, a második negyedévben ebből 11.000 darabot tettek ki, ami 952 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt, és új negyedéves rekordot jelent.

Korábban a német márka soha nem ért el ötszámjegyű eredményt, viszont ezzel közel került a Fordhoz és a General Motorhoz is, értékesítés terén. Ráadásul ezt úgy tette, hogy utóbbi két márka elektromos járműveire érvényes a 7500 dolláros szövetségi adójóváírás.

BMW iX

BMW iX

A márka BEV eladásai rekordszintű, 13 százalékos részesedést értek el a teljes volumenből, tehát minden tizedik új jármű plug-in volt.

A plug-in hibrid eredmények még nem hivatalosak, viszont a BMW számára a tisztán elektromos értékesítések a legfontosabb most.

Bár a cég még messze van a Volkswagen vagy a Tesla szintjétől, mégis tagadhatatlan, hogy a német márka egyre jobban teljesít az amerikai piacon.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot →

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.