A BYD kocsikat és maszkokat is gyárt

By 2020-03-24 március 30th, 2020 Aktualitás
BYD
A koronavírus veszélye miatt a kínai kormány arra kérte az ipari szektort, hogy lehetőségükhöz mérten álljanak át védőfelszerelések gyártására. Kína egyik legnagyobb elektromos autó gyártója, a BYD,  nem is habozott tovább, rögtön elkezdett maszkokat gyártani, és emellett még két új elektromos kocsit is képes volt bejelenteni a napokban.

A COVID-19 terjedése ellen már igen sokan felléptek a nagyobb cégek közül. Köztük kiemelnénk Elon Musk-ot, aki még lélegeztető gépek gyártását is megígérte, sőt már 1000 darabot le is szállított. Mivel Kínában kezdődött meg a globális krízis, ezért egyértelmű volt, hogy a BYD valamilyen módon hozzájárul majd az immáron Európában tomboló vírus megfékezéséhez és napi 5 millió maszk gyártásába kezdtek. A vállalat elmondta, hogy a profitot most teljes mértékben kivették a prioritások listájából. Emellett fertőtlenítő szereket is gyárt a cég, több, mint 300.000 darabot.

BYD Han

BYD Han

A BYD-t viszont nem gátolta meg a koronavírus, hogy ne jelentsék be 2 újabb járművüket: a hibrid és az elektromos Han-t. A tervek alapján még idén mindkét típus kikerül a kínai piacra, és a cég új kobalt-mentes lítium-ion technológiáját fogják szimbolizálni.

A vizsgálatok alapján a tisztán elektromos Han 600+ kilométert képes megtenni egyetlen feltöltéssel, viszont ezt még a WLTP teszteknek is meg kell erősítenie a napokban.

Az idei évben még rengeteg elektromos autó vár ránk:

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.autopro.hu
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.