Skip to main content

A Volkswagen esetében már írtunk arról, hogy egyre inkább az elektromos autókra akarnak átállni. A konszernükhöz tartozó másik márka, a Porsche is haladni akar ezzel a tendenciával. Egyelőre azt jelentették be, hogy felhagynak a dízelautók gyártásával. Benzinmotorosakat még gyártanak, valamint természetesen a környezetkímélő típusokra állnak rá (elektromos és hibrid) jobban. Alegújabb elektromos modelljüket hamarosan látni a szalonokban is.

Nyilván szerepet játszik a döntésben a 2015-ben történt dízelbotrány is, ami ráadásul az anyacéget érinti. Érdekesség, hogy a Porsche korábban nem foglalkozott dízelmotorok gyártásával, az Audi dízelmotorjait építették a járművekbe. Mint látjuk, a döntés mögött marketing okok vannak, hiszen az utóbbi években a dízeleseknek csökkent a reputációja, így nem véletlen, hogy (az e-mobility fejlődése mellett pedig pláne) ilyen döntések születnek a vállalatok vezetőségében.

Kép forrása: www.pexels.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.