Skip to main content

A Geely és a Volvo megfogadta, hogy sokkal több erőforrást fognak fordítani az elektromos járművek fejlesztésére. A Volvo az elmúlt évben megtöbbszörözte a plug-in járművek gyártását, ami miatt újabb EV rekordot sikerült felállítania.

A Volvo 72.000 globális autóeladásról számolt be decemberben, ami 13 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. 2022-ben a vállalat összesen 615.000 autót adott el – mintegy 12 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben, az ellátási lánc problémái és a Covid-hoz kapcsolódó kínai leállások miatt.

A Volvo szerint a kereslet továbbra is erős, ami azt jelzi, hogy az idei év sokkal jobb lehet. Ami viszont igazán kiemelkedő, hogy új rekordszintet értek el decemberben a Volvo plug-in elektromos autók eladásai. A cég 31.000 újratölthető autót adott el ami a teljes mennyiség csaknem 44 százaléka.

Volvo XC-40

Volvo XC-40

Ezzel a teljesen elektromos autók értékesítésének harmadik, egymást követő havi rekordját láthatjuk a cégtől, ráadásul éves szinten az EV értékesítések több, mint 20 százalékát adják már a teljes forgalomnak. Ez nagyon fontos eredmény a cég számára, amely néhány éven belül 100%-ban elektromossá kíván válni.

A Volvo kínálatában két teljesen elektromos model volt a legkeresettebb: a Volvo C40 Recharge és a Volvo XC40 Recharge. Az idei évben a szakértők szerint az új Polestar széria lesz az amire érdemes odafigyelni, mely a márka eddigi legígéretesebb elektromos járműveként van emlegetve.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot →

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.