Skip to main content

A Walmart az egyik leghíresebb amerikai multinacionális kiskereskedelmi vállalat, amely hipermarketek, diszkont áruházak és élelmiszerboltok láncolatát működteti. Mivel jelenleg a világ egyik legnagyobb kiszállítócégének számít, ezért nem volt kérdés, hogy csökkentenie kell ökológiai lábnyomát az elkövetkezendő években. A Walmart elő is állt egy 20 éves tervel, melyben elektromos járművekre fog támaszkodni, hogy elérje a nulla emissziós szintet.

A vállalat nem az első, aki megmerte lépni ezt a döntést. Pár hete az Amazon is bejelentette, hogy zöldebb autókat fog használni a kiszállításai során, amit a Mercedes fog biztosítani. Bár az utóbbi vállalat még nem jelentette be, hogy leváltja teljes flottát, a Walmart már kijelentette, hogy 2040-re már csak elektromos járművekkel fog szállításokat végezni.

walmart

A Walmart első hibrid kamionja

Néhány évvel ezelőtt bemutatásra került egy hibrid kamion, a Walmart Advanced Vehicle Experience (WAVE) projekt keretében. Sajnos a technológia nem állt még akkor készen a nagy teljesítményű elektromos járművekre. A gép egy 45,5 kWh-s akkumulátorral volt felszerelve, ami alig volt elég egy városi útra. Tehát nem közelítette meg egy Tesla Semi teljesítményét.

A Walmart viszont nem tett le a projektről, és készülőben van egy új gépezet, melyet még a jövő év elején bemutatnak. Nem lehet megmondani, hogy sikerrel zárul-e ez a projekt, de azt kijelenthetjük, hogy követendő példa.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.