Skip to main content

Az Arrival egy brit elektromos járműveket gyártó vállalat, mely főként nagy teljesítményű buszairól ismert. A privát cég járművei olyan nagyobb márkáknál találtak helyet, mint például a UPS csomagszállító vállalat. A napokban a társaság bejelentette, hogy megszünteti privát státuszát és tőzsdére viszi az Arrival márkát, hogy tovább tudjon terjedni a piacon, globálisan.

A londoni székhelyű cég össze fog állni a CIIG Merger Corp-pal, egy SPAC-kel (speciális célú felvásárló társaság) , amelyet Peter Cuneo amerikai üzletember hozott létre. Cuneo korábban az amerikai Remington testápolási márkát és a Marvel képregénykiadót irányította vezérigazgatóként. A legfrissebb adatok alapján nem ügyvezető elnökként csatlakozik az Arrival igazgatóságához, illetve az alapító Denis Sverdlov továbbra is vezérigazgató marad.

Arrival szállító busz

Arrival szállító busz

Az Arrival piaci értékét 2015-ben 3 milliárd euróra, azaz körülbelül 3.5 milliárd dollárra becsülték az elemzők az akkori árfolyamot figyelembe véve. Az akvizíció után, viszont a cég piaci értéke 5.4 milliárd dollárra is megnőhet a szakértők szerint. A teljes folyamat 2021 elején ér véget, mikor is az Arrival megjelenik a tőzsdén, mint ARVL.

A vállalat bejelentette, hogy még a jövő évben megkezdi új gyárainak kiépítését, melyek hasonló elven fognak működni, mint a Tesla Gigafactory-k. Magyarul színtisztán zöld energiával fognak, energia- és költséghatékony járműveket építeni. A tervek szerint 4 ilyen gyár fog épülni, melyek kapacitása 10.000 jármű/gyár/év lesz.

Képek és információk forrása:
www.cnbc.com
www.pinterest.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.