Skip to main content

A Volkswagen bogár talán az egyik legikonikusabb szériája a német autógyártónak. Habár az e-mobility terén a cég első elektromos járműve az e-Golf, mégis eléggé valószínű volt, hogy még a közeljövőben megjelenik az első elektromos VW Buggy. Az autó debütálása meg is történt a napokban, Párizsban.

A francia Concours d’Elegance-on mutatkozott be elsőként a kicsi kocsi, ahol rögtön elnyerte a közönség tetszését. A teljesen elektromos bogarat a legtöbben úgy jellemezték, hogy visszahozza az igazi 60-as 70-es évek hangulatát. Bár már korábban is láthattunk elektromos Bogarat, az kicsit másról szólt.

A VW e-bogár adatai:

  • 62 kWh akkumulátor
  • 250 km hatótáv
  • 309 Nm nyomaték
  • opcionális összkerekes meghajtás
  • 0-100 km/órára 7 másodperc alatt
  • 160 km/órára maximum végsebesség

Egyetlen negatívum, amit fel tudunk hozni, hogy sajnos a VW nem tervezi jelenleg az autó sorozatgyártását. Többen megemlítették a bemutatón, hogy örülnének ha legalább pár példányt legyártana a cég, mivel a jármű igazi példája annak, hogy az e-mobility egyszerre tud dizájnos, nosztalgikus és humoros is lenni.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.