Skip to main content

Az elektromos járművek mellett igen sok pozitívum szól: otthoni töltés lehetősége, ingyenes parkolás, jó gyorsulás és persze gazdasági kedvezmények. Amiről viszont kevesen beszélnek, azok az elektromos hajtáslánc technológia előnyei. 

A hagyományos hajtáslánc több száz mozgó komponensből áll, és ezek mindegyikénél fennáll a meghibásodás lehetősége. A fő komponensek a motor, a váltó és a kardántengely, melyek együttes munkája mozgatja a járművet. Az elektromos gépek (tiszta plug-in járművek) 60%-kal kevesebb alkatrészt tartalmaznak és karbantartásuk is sokkal egyszerűbb. Persze itt is beszélhetünk hibákról, de lássuk be, lényegesen kevesebb az esélye. 

Az autó fő központi elemei közé tartozik az akkumulátorcsomag, mely lítium-ion technológián alapul. A mai elektromos járművek kivétel nélkül mind ezt a verziót használják, mivel az egységek töltési képessége páratlan, illetve a kristályosodást is mellőzik, azaz nem kell tartanunk a gyors degradációtól. Sok márka alternatív lítium-ion akkumulátorok fejlesztésén is tevékenykedik.

Elektromos hajtáslánc

A másik jelentős elem természetesen az elektromos motor, vagy motorok. A „villany” járműveknél ezen egységeket a tengelyekre erősítették, tehát sokkal jobb hatásfokkal képesek működtetni a járművet, mint a hagyományos gépeknél. Ez biztosítja a gépek hihetetlen nyomatékát és gyorsulását. 

A beépített töltőegység miatt képes a jármű az AC töltést (hálózatból érkező energia) DC töltéssé konvertálni (tárolható energia). Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy autónkat a jövőben akár külső energia forrásként is használni tudjuk. 

Összességében a kevesebb alkatrész kevesebb meghibásodást eredményez. Persze a mai világban nem lehetünk biztosak soha ilyen téren. Ezért a legtöbb márka éves garanciát vállal a különböző elemekre, így kevésbé kell aggódnunk, hogy hova is visszük az autót egy esetleges probléma miatt. 

Képek és információk forrása:
www.evreporter.com
www.hexagonmi.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.