Skip to main content

Ha csak egy pozitívumot lehetne kiemelni az elektromos autók mellett, akkor biztosan sokan azt válaszolnák, hogy olcsó a töltése. Az elektromos áram jóval olcsóbb áron fut, mint a benzin vagy a dízel literenként, illetve nem szükséges elmenni a benzinkútra ha tele akarjuk tankolni a járművünket.

Talán előre látható volt ezek alapján, hogy egy idő után megszorítások fognak kialakulni az elektromos autók terén. Úgy tűnik még az idén elérkezik az idő, hogy fizetőssé válik az elektromos autók töltése az ismertebb magyar töltőknél, ám ennek részletei még nem tisztázottak – nyilatkozott Antalóczy Tibor, a Vilanyautósok közösségének vezetője. Elmondása szerint ugyanakkor még így is jóval olcsóbb lesz fenntartani az elektromos kocsikat, mint a hagyományos dízeleseket, benzineseket.

Aki napi 200 kilométert megy, annak már olyan benzinköltséggel kell számolnia a hagyományos járműveknél, ami az évek alatt akár milliós összegekbe is felfuthat. Ugyanakkor mi sem tudjuk a pontos választ arra a kérdésünkre, hogy mennyibe kerül fenntartani egy elektromos autót, hiszen ez típusonként változik.

Antalóczy Tibor úgy nyilatkozott, hogy a Nissan Leaf esetében az éves kötelező szervizcsomag 25-26 ezer forintba kerül, ezen felül karbantartásra mást nem kell költeni. Ez havi szinten 2 ezer forint. Ebből az összegből egy hagyományos autóba 5-6 liter benzint tudunk maximum tölteni.

Nissan Leaf, az egyik legsikeresebb elektromos jármű

Talán nem ez az első alkalom, hogy ilyen megszorítás kerül majd az asztalra az elektromos autók piacán, hisz a másik hihetetlenül nagy előnye ezen járműveknek a városon belüli ingyenes parkolás. Reméljük, hogy ezen pozitívum nem kerül elvonásra a közel jövőben.

Információ forrása:

https://www.penzcentrum.hu

Képek forrása:

https://www.independent.ie

https://consettmagazine.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.