Skip to main content

A Chevrolet Volt sikere után egyértelmű volt, hogy a cég tervei közé kerül majd az elektromos autók gyártása. Most a vállalat egy családbarátabb elektromos terepjárón dolgozik, a Chevrolet Menlo-n, mely elsőként Kínában fogja megmutatni, mire is képes.

Kína elektromos autó piaca hihetetlen nagy ütemben fejlődik, így nem volt vitás, hogy a Chevrolet itt próbálja meg elsőként népszerűsíteni járművét. Bár hozzá kell tenni, hogy a Geely és a BYD által gyártott elektromos terepjárók igen nagy konkurenciát fognak jelenteni a Menlo-nak.

Chevrolet Menlo

A jármű külsőre igen egyedien néz ki, de azért tartja a márka ikonikus formatervezését. Dizájnként olyan újítások kerültek fel, mint az ereszkedő tetővonal, a cápauszony-fazonú hátsó tetőoszlop vagy például a két, egymást elkerülő élből álló övvonal. Ezen újítások együttesen olyan összhatást keltenek, hogy az autó kitűnik a tömegből, bárhol is járunk vele.

Teljesítmény szempontjából egy 35 kWh-s akkucsomag és egy 150 lóerős villanymotor kerül be az autóba, melyek az eddigi tesztek alapján 410 kilométeres hatótávot biztosíanakt a járműnek, normál körülmények közt.

Egyenlőre nem került bejelentésre a megjelenés dátuma, sem az, hogy mennyiért is fog ez az autó a piacra kerülni. Viszont a vállalat úgy nyilatkozott, hogy a nemsokára esedékes Auto Guangzhou autóshow-n elmondanak mindent, amit tudni kell.

Képek és információk forrása:
www.totalcar.hu
www.insideevs.com
www.slashgear.com
www.electrek.co
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.