Skip to main content

Már régóta vártuk, hogy a SEAT is bejelentse az első környezetkímélő járművét, melyről mindenki azt gondolta, hogy egy elektromos Leon lesz. Ennek ellenére tavaly a Genova Motorshow-n egy teljesen új szériával állt elő a vállalat, a tisztán elektromos E-Born-al. A napokban viszont bejelentésre került egy új SEAT Leon, mely a jelek szerint PHEV verzióban is érkezik még idén, 2020-ban.

SEAT Leon PHEV

Pár hete beszámoltunk az új Audi Q5 PHEVről, mely bár külsőre és teljesítmény szempontjából nagyon hozza az Audi szintjét, mégis kételyeket vetett fel a PHEV-k jövője terén. Az új Q5-ös ugyanis alig 40 km megtételére lesz alkalmas, ami épphogy csak a zöld rendszám kategória. Kevésbé voltunk boldogak, mikor a BMW hibridje bejelentésre került, ugyanis a BMW M750Le alig 30 kilométert tud megtenni teljesen elektromos hajtásban.

A SEAT viszont nem követi ezen példát. A Leon PHEV egy 13 kWh-s akkumulátorral fog érkezni, mely 60 km megtételét biztosítja a járműnek teljesen elektromos hajtásban. Ez a széria lesz a 4. generációs Leon model és a tervek alapján két verzióban érkezik: sport és kombi.

Seat Leon eHybrid

Belsőre az autó megkapta a kimaradhatatlan érintőképernyőt, mellyel szinte minden funkciót és extrát menedzselni tudunk egyetlen gombnyomással.

A hírek alapján az akkumulátorcsomag, melyet a Leon eHybrid használni fog, a Volkswagen saját fejlesztése, ami igen jó jel. A WLTP hivatalos mérései még hátra vannak a kocsi számára, de reméljük, hogy megtartja a Leon ezt a 60 km-es hatótávot (vagy felőlünk több is lehet).

Összességében, amit a Leon eHybrid-ről tudunk:

  • 60 km körüli hatótáv
  • 13.0 kWh akkumulátor csomag
  • Teljesítmény: 150 kW ( turbófeltöltős benzines motor + az elektromos motor)
  • 3.6 kW hálózati gyorstöltő (teljes feltöltés: 3,5 óra)

Tekintsd meg saját YouTube videónkat, a zöld rendszámról:

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.