Skip to main content

Míg az USA-ban egyre engedékenyebbek a szabályok (persze azért vannak kivételek), az Európai Uniónak fontos, hogy a széndioxid-kibocsátás mértékét csökkentsék a környezet védelme érdekében.

Az Európai Bizottság először egy 30%-os csökkentést akart bevezetni. A tagországok közül volt néhány – mint például Hollandia, Franciaország, Svédország – amelyek ennél nagyobb számmal egyeztek volna, ki, ezért szorgalmazták ennek emelését. Svédország és a többi skandináv ország már többször bizonyította, hogy az e-mobility mellett áll.

Októberben már 40%-os visszaszorítás indítványozásáról volt szó az Európai Parlementben. A munkahelyek megszűnésének elkerülése miatt az autógyártók ezt a szigorítást nem fogadták el. Ezért 35%-os célértéket határoztak meg, de ez még nem a végső érték, ugyanis a tárgyalások október után is folytatódtak.

Majd ezen a héten hétfőn megszületett a döntés. 2030-ra 37,5%-kal kell csökkenteni a szén-dioxid emissziót a forgalomba helyezett autók esetében a korábban 2021-re előírt értékhez képest. A kisteherautóknak 31%-kal szükséges csökkenteni a kibocsátást. A jelenlegi szabály szerint egy új autó maximum 95 grammot bocsájthat ki kilométerenként 2021-ig. Mivel jelenleg 118,5 g/km a mennyiség, így az ACEA (Autógyártók Európai Szakszervezete) túl nagynak érzi ezt a változtatást, és nem tartja reálisnak azt, hogy ennek a járművek megfeleljenek. A környezetvédő szervek szerint viszont az előírt 37,5% sem elég a 2030-as klímavédelmi célok eléréséhez.

Információ forrása: www.villanyautosok.hu

Kép forrása: www.pexels.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.