A Tesla önvezető funkciója bár még gyerekcipőben jár, mégis a piacon talán a legfejlettebb és legbiztonságosabb rendszer. Ha a világ legnagyobb videómegosztóján kutakodunk, sokszor láthatunk olyan videókat, melyben az autopilot menti meg a sofőr, és egyes esetekben más autós életét is. Persze akad egy-két eset mikor a rendszer nem tud úgy reagálni a történtekre, mint egy sofőr, de szinte minden esetben képes figyelmeztetni, ha veszélyben lenne az épségünk.

A Tesla model 3 jelesre vizsgázott a törésteszten, ami már önmagában igen biztonságossá teszi az autót. Ehhez viszont még párosul a temérdek mennyiségű szenzor és kamera, mely az autó köré van építve, hogy az bármilyen körülmények közt fel tudja mérni a terepet. Érdekesség, hogy ezen kamerák még akkor is működnek, ha elhagyjuk járművünket, így egy esetleges hit and run (kocsiba haját esetén, amikor a tettes elhajt) is könnyebben felmérhető.

Most viszont egy  példával mutatjuk be, miért is olyan hasznos ezen rendszer:

A sofőr, aki a Tesla-t vezette úgy számolt be, hogy a mellette lévő autó helyezkedése lehetetlenné tette szinte, hogy észlelje, hogy az éppen közeledik hozzá abban a pillanatban. Az autopilot rendszer viszont rögtön reagált a közelgő veszélyre és egy gyors rántással oldalra húzta a járművet.

Egyik másik eset, hogy miért hasznos az a sok kamera:

Az alábbi videóban viszont nem volt bekapcsolva a Tesla önvezető funkciója, viszont a kamerák így is működtek. A videón jól látható, hogy a másik jármű sofőrje (index használata nélkül) előzés közben letörte a Tesla jobb oldali visszapillantóját. A Tesla tulajdonos még aznap panaszt tett a rendőrségen, és a videóanyag benyújtása után pár napra rögtön megtalálták a tettest is, akit pénzbírsággal illettek a merész akciója miatt.

Ha az utakon közlekedünk, nincs annál fontosabb, mint saját és mások testi épségének megőrzése. A Tesla számtalan funkciója biztosít miket arról, hogy se minket, se a kocsit ne érje kár. Viszont ha mégis, akkor arról rögtön fel tudunk mutatni egy videó bizonyítékot.

Képek és információk forrása:
www.hybridcars.com
www.rssportscars.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.