Skip to main content

Már szó volt korábban a Polestar-ról, mint a Tesla vetélytársáról. Az autó gyártása a következő évtől indul meg 200 példányszámmal. Legfontosabb tudnivalók az, hogy a 600 lóerős, négyüléses hibrid kupé 150 km-es elektromos hatótávval bír. Részben Volvo és részben Polestar fejlesztések jellemzik (fele-fele arányban). A karbonszálas karosszéria lehetővé tette, hogy a korábbi tömeghez képest most 45%-kal könnyebb lett a jármű.

A kezdeti marketingstratégiát megváltoztatva személyesen is meg lehet majd az autókat nézni és vásárolni, először az USA-ban fognak Polestar Space szalonokat nyitni, amik szervizként is fognak majd működni.

Tisztán elektromos Volvo

Polestar 2 tervezett hátulja

A következő terve a vállalatnak a Polestar 2, ami már teljesen elektromos autó lesz 500 km-es hatótávval. Ennek gyártása körülbelül egy évvel az 1-es verzió gyártása után indulhat meg leghamarabb. A 400 lóerős autó értékesítése 45,200 dolláról fog indulni (12,725 millió Ft), vagyis nagyjából a Tesla Model 3-nak megfelelő áron. A Volvo almárkájának állítása szerint a Polestar 2 lesz az első jármű a világon, amit Google Android HMI-vel látnak el (humani-machine interface, vagyis emberi-gép kezelési felület). A jármű havi fizetéses rendszerrel is elérhető lesz nagyjából 2020 elején.

Képek forrása:

jalopnik.com

www.carmagazine.co.uk

www.greencarreports.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.