Skip to main content

Az elektromos jövőből még a nagyobb tehergépjárművek sem tudnak kimaradni. Főleg, ha olyanokról beszélünk, melyek a BYD, Tesla vagy a Volkswagen keze alatt vannak. Legutóbbi vállalat terve, hogy 2020-tól elkezdi elektromosítani nagy méretű szállító gépjárműveit, mint például a MAN szériát vagy a Scania teherautókat. Lássuk, milyen szerepet is fognak betölteni a jövőre érkező teljesen elektromos teherautók és buszok a Volkswagen jövőjében!

A Volkswagen Group már igen nagy mennyiségű összeget fektetett az elektromos járműveibe. Persze sokak szerint nincs is más választásuk, hogy lemossák magukról a dízelbotrányt. A vállalat azóta már teljes megújuláson ment át. Új logó és egy teljesen elektromos autó széria az, amivel most a céget lehetne jellemezni az idei évben.

Viszont a befektetéseknek és változásoknak közel sincs vége. A VW 1.1 milliárd dollárt fektet be csak az elektromos teherautók gyártásába. Andreas Renschler, a Traton menedzsere úgy nyilatkozott: „célunk, hogy a világ egyik legnagyobb e-busz és e-kamion szolgáltatóivá váljunk. Ehhez pedig több, mint 1 milliárd eurót tervezünk befektetni 2025-ig a járművek gyártásába. Ha sikerrel járunk, 2025-re már minden 3. jármű elektromos hajtással fog kikerülni a piacra. „

Az első elektromos Man és Scania még a jövő évben debütálni fog a piacon. Árát tekintve a vállalat szeretné a dízeles járművek alá lőni az e-teherautókat. Kíváncsian várjuk, hogyan is fognak szerepelni majd a VW járművei a Tesla kamionjaival szemben.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.electrive.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.