Skip to main content

A győri Audi gyár már gyarapodott egy villanyautós részleggel, mely az új e-tron akkumulátorait fogja elkészíteni a jövőben. A Népszava viszont most új hírre bukkant, mely alapján a kínai elektromos autózás atyja, a BYD tervezi új villanyautógyárát megalapítani hazánkban, Mátyásföldön.

A mátyásföldi 28 hektáros Ikarus-gyár már évek óta kihasználatlanul áll, a maga 40 ezer négyzetméternyi üzemcsarnokával együtt. A tulajdonoscsere hírét a kerület polgármestere, Kovács Péter jelentette be egy interjú során, melyben megemlíti, hogy a közvetetten holland tulajdonban lévő ipari parkot egy kínai háttérrel rendelkező magyar cég vásárolná fel. A hírek szerint ez a cég kizárólagosan villanyautó gyártására specializálódott.

Konkrétumot még nem árultak el a jövőbeli tervekről, vagy, hogy pontosan melyik cég lenne a tulajdonos név szerint, viszont a legtöbb szakértő megrögzötten a BYD mellett érvel. A kínai vállalat már rendelkezik egy villanybuszgyárral Komáromban, így logikus döntés lenne ha az ország centrumában is tudnának terjeszkedni.

Képek és információk forrása:
www.totalcar.hu
www.index.hu
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.