Skip to main content

Magyarországon az egyik bicskanyitogató téma az elektromos autósoknál a nyilvános töltő használata. Nem elég, hogy többfajta töltőrendszerrel (kártyás, applikációs) kell küzdeni, még egymással is harcolni kell. Egyrészt a fehér és a zöld rendszámos járművek között is van egy háború. Hiszen a robbanómotoros autót vezetők is gyakran parkolónak használják a töltőt, dacolva azzal, hogy ettől néhány villanyautósban felmegy a pumpa.

Ez nem csak a fehér rendszámosok bátorságát mutatja, hanem az infrastruktúra hiányát is. Hiszen előfordul, hogy nincs jelzés az állomáson, de tábla általában akkor is mutatja, hogy ki számára fenntartott a hely. Van ahol aszfaltjel és tábla is van, hogy ez miért nem általános, arra kereshetnénk a választ, de ez egy külön téma.

A másik nagy csata, amikor a hibrid autós találkozik a tisztán elektromos járművet vezető sofőrrel. Ilyenkor az utóbbi úgy gondolja, hogy neki nagyobb szüksége van a töltőre, hiszen csak villanymotorja van, ezért elsőbbséget élvez. Ilyenkor akár az is megtörténhet, hogy intelligens zöld barátunk a töltőt is kihúzza kérdés nélkül az autóból, hiszen „megteheti”. Talán a kegyesebb megoldás, hogy lefényképezi az autót felháborodva és feltölti valamelyik többezres facebook csoportba.

Nagyobb probléma az, amikor napokon át a töltőn hagyja valaki az autóját, pedig már rég 100%-os töltöttségen van a kocsi. Magyarországon még az is előfordul, hogy kihúzzák a töltőt és azt el is viszik (50-60 ezres tétel lopásáról van szó ilyenkor).

Nissan Leaf

Lehet ilyenkor feszegetni, hogy vajon kinek van igaza. A legjobb az, ha tekintettel vagyunk egymásra, hiszen még messze nincs mindenkinek elektromos autója. Mi lesz akkor, ha a városokat 80, vagy akár 100%-ban ellepik a villanyautók? Nyilván a töltőállomások száma is növekedni fog, de nem valószínű, hogy nagyobb ütemben, mint az autóké. Megoldás lehet még a villámtöltők fejlesztése, valamint az, ha a lehető legtöbben ráállnak az otthoni töltésre, ami még mindig sokkal olcsóbb, mint a benzin vagy a gázolaj tankolása.

Valamint az is egy korrekt megoldás, ha egy sofőr előre tudja, hogy sokáig hagyja töltőn az autóját, és esetleg nem ér vissza, mire az teljesen feltöltött állapotba kerül, hogy a műszerfalon hagyja egy kis papíron az elérhetőségét, hogy a többi környezetbarát sofőr jelezni tudjon neki.

R. Attila

Képek forrása:

www.dailymail.co.uk

aevtin.blogspot.com

www.moneycontrol.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.