Skip to main content

A Lexus-ról mindenkinek a luxus jut eszébe először. Tagadhatatlan, hogy a vállalat szinte minden példánya felülmúlja önmagát, mind kinézetben, mind technológiában. Hatalmas piros pontot ér a cégnek a hibrid Lexus UX és a Lexus RX350h L megvalósítása, utóbbi az egyik legjobb 7 személyes környezetkímélő jármű, melyre még kecsegtetőbb az állami támogatás. Úgy látszik viszont, hogy nem ért véget az elektromotorosítás a Lexus-nál.

Az LC 500h sportkupé bár még csak prototípusként gurult ki a műhelyből, már elsőre feltűnik, hogy ez nem egy akármilyen hibrid, hanem Multi Stage. Ez a cég által kifejlesztett öntöltő hibrid technológia, mely menet közben tölti az akkumulátort. Ez a fajta hajtáslánc kimagasló hatékonysággal, minimális üzemanyag-fogyasztással és szinte zéró zaj emisszióval működik.

Lexus LC 500h

Külsőre sem egy átlagos darab az autó. Karosszériáját matt „űr narancs” színnel fedték, kerekei 21 colos keréktárcsákat kaptak. Megjelenésében ez az autó csak úgy árasztja magából az egyediséget. Összesen 354 lóerővel rendelkezik az autó és teljesen elektromos hajtással 56 kilométer megtételére alkalmas. Az már csak ráadás, hogy 0-100 km/órára 4,7 másodperc alatt gyorsul.

Információ és képek forrása:
www.formula.hu
www.unsplash.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.