Skip to main content

A Lamborghini első elektromos autója csak 2028-ban érkezik és az eddigi beszámolók alapján nem egy szuperautó lesz.

Az elektromos Lamborghini Lanzador négy üléses SUV formáját fogja önteni az eddig elmondottak alapján, mivel a cég szerint nincs akkora kereslet az elektromos szuperautókra. Stephan Winkelmann azzal érvelt, hogy az elektromos szuperautók “egyelőre nem piacképesek”.

A Rimac vezérigazgatója, Mate Rimac nemrég beismerte, hogy a csúcskategóriás vásárlók nem akarnak elektromos szuperautót. Ez az oka annak, hogy a Nevera továbbra is eladó, a körülötte zajló hype és a csak 150 autóból álló korlátozott gyártási sorozat ellenére. A Horvátországban kifejlesztett elektromos hiperautó tavaly nem kevesebb, mint 23 rekordot döntött meg, de úgy tűnik, a vásárlók nem voltak lenyűgözve annyira, hogy megvegyék a járművet. 

A Bugatti a belső égésű motort is életben tartja a közelgő Chiron cseréjével, melyből maximum egy hibrid verzió érkezhet a távoli jövőben. 

Azonban nem minden szuperautó márka gondolkodik így; a Ferrari még mindig jó úton halad egy nagy teljesítményű elektromos jármű bevezetésén. A cég erre a célra saját gyártósort épít és a hírek szerint 2025-ben már piacra dobják az első tisztán elektromos szuperautót. 

A Lamborghini viszont belsőégésű motorokat szeretne, viszont nemrég bejelentette, hogy elkezdte tesztelni járműveit e-üzemanyaggal. Ez a megoldás viszont jelentősen költségesebb, mint az elektromos járművek fejlesztése és “tankolása”. 

A plug-in hibrid megoldást viszont nem vetette el a cég, így nemsokára viszont számíthatunk egy “zöldebb” Lamborghinire. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.