Skip to main content

A Volvo leányvállalata azon rivális cégek sorait erősíti, akik Tesla rivális járművek fejlesztésébe kezdtek. Ami igazán kiemelte viszont a Polestar márkát, hogy rengeteg zöld megoldást tervelt ki a járművek gyártására. Most a cég újabb zéró emisszió projektje is bejelentésre került, melyet 2030-ra kívánnak kivitelezni.

Az autógyártók körében évek óta dilemma a zöld megoldások bevezetése. A legtöbb cég csak utólag veszi figyelembe a kárt, amit okozott, és csak ekkor kezdi meg annak „kezelését” (tisztelet a kivételnek). A Volkswagen igen jó példa erre a saját dízelbotrányával, ami következtében a teljes vállalat új irányba terelte jövőbeli céljait.

Az üvegházhatású gázok visszafojtására az Unió is kötelezte a tagállamokat és ezzel az autógyártókat is. Sok márka döntött úgy, hogy teljesen megválik hagyományos járműveinek gyártásától, viszont ez még korán sem elég a globális klímaválság megfékezése érdekében. Köztudott ugyanis, hogy még az elektromos autók gyártása sem zöld a legtöbb helyen.

Polestar Precept

Polestar Precept

A Polestar szeretne 0 emissziós életciklust adni gépeihez, azaz a gyártás alatt keletkezett szén-dioxid mennyiséget is szeretné visszafogni. Ez persze igen költséges feladat, hiszen az alumínium és az acél lemezek kizárólag olyan gyárból érkezhetnek így, ahol nem fosszilis energiákat használnak fel. De ami a Polestar-t legjobban aggasztja, az a lítium-ion kitermelésének környezeti hatásai.

A hivatalos tervek szerint a cég 2030-ra mutatja be első tisztán karbon semleges elektromos autóját. Addig is piacra dobják viszont az egyik legújabb Tesla riválisukat, a Polestar Precept-et.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.polestar.com
www.pexels.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.