Skip to main content

Ha elektromos járművekről van szó, továbbra is az első dolog amit bárki tudni szeretne, az a hatótávolságuk. Szerencsére az elektromos autók egyre jobbak ezen a téren, és az 500 vagy több kilométeres hatótávolságú opciók száma tavaly jelentősen megnőtt.

2023-as modellévben 11 különböző gyártó 19 könnyű teherbírású elektromos modellt készített, melyek hatótávolsága meghaladta az 500 kilométert a tesztek során. 

Referenciaként a 2022-es modellévben 14 könnyű hajtású elektromos modell érkezett ekkora hatótávolsággal, míg 2021-ben csak öt. Más szóval, két éven belül csaknem megnégyszereződött a nagy hatótávolságú elektromos járművek mennyisége. A 2024-es és 2025-ös modellév pedig még jobb lesz a szakértők szerint.

A tavalyi évben már egy átlagos elektromos autó hatótávja 400 kilométer körül alakult, és a szakértők úgy vélik, hogy az idei évben bejelentett járművek után az átlag már az 500 kilométerhez fog közeledni. Ez hatalmas lépés, ha azt nézzük, hogy 2010-ben az átlagos hatótáv alig volt 120 km. 

A 2023-as évjáratú elektromos autók listája, amelyek 500 km-es hatótávolsággal rendelkeznek:

Kíváncsian várjuk, hogy az idén hány olyan jármű érkezik, melyek már ezt a hatótávot is könnyedén megdöntik. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.