Skip to main content

Eddig két állomáson nyűgözték le a nagyérdeműt az Elektromos Autózás Roadshow érdekes előadásai és fantasztikus autói. A rendhagyó és egyben előremutató rendezvénysorozat az elektromos-autozas.hu szervezésével indult útjának, melynek során eddig Budapestre, majd Kecskemétre is ellátogatott.Roadshow tehát immár harmadik alkalommal mutatta be az e-mobility érdekességeit, újdonságait. A forgatókönyv hasonló volt, mint a korábbi állomásokon (április 10. Hyundai Hatvannal, május 2. Nissan Hovánnyal), viszont egyre több hasznos információval, újdonságokkal, valamint egy nem akármilyen showelemmel.

Az e-mobilitás szót ma már egyre többször halljuk, ezért nem árt, ha tudjuk is, hogy pontosan mit jelent. Tömören arról a törekvésről, vagy akár megmozdulásnak is nevezhető folyamatról van szó, ami a fosszilis energiahordozóval működő gépjárművek elektromos meghajtással való kiváltására törekszik. A roadshow célja, hogy akik érintettek a témában, illetve szeretnének azok lenni, megismerkedhessenek a legfrissebb innovációkkal és az elektromos autózás előnyeivel.

A HardBeat Duo akusztikus felvezetése alatt érkeztek a vendégek, akik ismét egy 5000 Ft-os utalványt kaptak az Eauto Töltőkábel jóvoltából. A rendkívüli légkört a kellemes koncert mellett csalogató finomságokkal telt asztalok is biztosították, a szemrevaló, egyben környezettudatos járgányok mellett. Ezen felül játékok, különleges nyeremények és kedvezmények is emelték a rendezvény hangulatát a lebilincselő előadások során.

A közel 60 fős közönség a kánikula ellenére jött el a Hyundai Hatvan szalonjába, és figyelemmel kísérte végig a PortfoLife gazdasági beszámolóját. Az elektromos autózás előnyei között azonban ugyanis nem csupán a környezetvédelemről kell szót ejtenünk. Ugyanis ez az irány befektetésként is megállja a helyét, és hatalmas potenciált jelent. Erről, ahogy több más lehetőségről, előnyről és az elektromos autózás egyéb rejtelmeiről hallhattunk hasznos információkat a rendezvényen, méghozzá szakértőktől. Nagy Gábor (PortfoLife), az előadása után végig interaktív műsorvezetőként bonyolította le a rendezvényt. Felvezette a Get Energy prezentációját, ami most is az egyik legnagyobb érdekességnek számított, hiszen sokaknak most is újdonság volt, hogy milyen olyan kedvezményes lehetőségek vannak elektromos autó vásárlására, amikről korábban még nem is hallottunk.

A Roadshow esetében már megszokhattuk, hogy az estét az adott autómárka képviselője zárja a vállalat újdonságaival. Természetesen most is betekintést nyerhettünk a házigazda innovációiba, vagyis a Hyundai elektromos járműveibe. A tisztán elektromos Kona, valamint a plug-in hibrid Ioniq most is bemutatásra került. Ugyanakkor a korábbi állomásokkal ellentétben, ahol szintén testközelből láthattuk ezeket a járműveket, most nem az előadóterem mellett, hanem gyakorlatilag a teremben nézhettük ezeket a gyönyörű autókat. Ráadásul rendkívüli módon most a Gaintop Technology is képviseltette magát, mely cég olyan motortisztítással foglalkozik, mely tisztítás után csökken az autó károsanyag kibocsátása.

Hyundai verseny

Hyundai Kona Electric vs. Hyundai i30 N Fastback (fotó: Dönci Hyundai Blogja)

És a slusszpoén

Bár nagyon hasznos információk hangzottak el, sokan már nagyon várták Nagy Dániel, a Hyundai sztár autóversenyzőjének érkezését. A sportoló nemcsak, hogy beszámolt karrierjéről, hanem meg is mutatta mit tud a Hyundai versenyautója. Ugyanis egy gyorsulási versenynek lehettünk szemtanúi. Hiszen a Hyundai benzines i30 N Fastback-je csapott össze az elektromos Kona-val két alkalommal is. Mindkétszer Nagy Dániel nagyon simán maga mögött hagyta a villanyautót, amit először a szalonvezető Képe Tibor, majd a sztársportoló managere (és egyben édesapja) vezette.

A tanulság az, hogy hiába lendületesebb még a sebességben is luxusérzést adó Kona-tól a benzines Hyundai, környezetvédelem és a lehetőségek tárházának kihasználása szempontjából a zöld autók a nyerők. A Roadshow ősszel folytatódik, nem akármilyen partnerrel, de erről majd kicsit később…

Borító- és kiemelt kép: Gitta Photography
További partnerek:
PNGN
Gibbon Games
www.ertekpapirszamla.hu
Eauto Töltőkábel
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.