Skip to main content

A mai autógyártók közt sok nézetben kiemelkedő helyet foglal el a Tesla. Nem is azért, mert az egyik legsikeresebb cég, hanem mert az innovatív fejlődés mellett szinte minimális környezeti hatással érte el azt, ahol most tart. Elon Musk szeretné megtartani ezt a nézetet, sőt, célja, hogy még többen zéró emissziós technológiákban gondolkodjanak. Erre most lehetősége van mindenkinek, 100 millió dollárért!

A Tesla Gigafactory színtisztán megújuló energiákat használ fel a járművek gyártására, illetve nem is termelnek túl radikálisan. Produkció szempontjából ugyanis a tavalyi évben összesen 509.000 járművet gyártottak, és majdnem ennyit értékesítettek is. Ráadásul az akkumulátorok újra felhasználásának terén is jeleskedik a Tesla.

Az üvegházhatású gázok mennyiségének rohamos növekedése a légkörben napjaink egyik legnagyobb problémái közé tartoznak. Az UNIO 2030-ra már meghatározta, hogy radikálisan csökkenteni kell a szén-dioxid emissziót a tagállamokban, melyet sok márka elektromos járművek gyártásával fog elérni. A legtöbb kormány is támogatásokkal motiválja a gyártókat és a vásárlókat is a zöldebb megoldások használatára.

Elon Musk - XPRIZE

Elon Musk – XPRIZE

Elon Musk 100 millió dolláros motivációt eszelt ki. A nyereményhez egy olyan rendszert kell kialakítani, ami naponta nagyjából 900 kg szén-dioxidot képes megkötni a levegőben. Az XPRIZE nyertesének technológiája ezután használatba is kerülne persze. Számítások szerint évente akár egy gigatonna szennyezőanyagot is képes lesz kivonni a levegőből. Összehasonlításképpen, ez 10.000 modern repülőgép emissziójának felel meg.

„Valódi eredményt szeretnénk! Nem csökkenteni, hanem neutralizálni!” – nyilatkozta Elon Musk.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.