Skip to main content

A német autógyárak, mint a Porsche, BMW és a Volkswagen bőven kiveszik a részüket a környezetkímélő elektromos és hibrid autók gyártásában. Egyrészt mert az elektromos autózás élre törése a piacon tagadhatatlan, másrészt az Unió a legtöbb országban támogatja ezen autók vásárlását. A Volkswagen már teljesen elkötelezte magát az e-mobility mellett, ami a hatalmas dízelbotrány után teljesen megérthető. A Porsche pedig éppen próbálja megalkotni a Tesla-t leköröző Taycan-t. Viszont most a BMW rukkolt elő egy újabb hibrid autóval, melynek alapja a sportos BMW I8-as.

Valószínűleg a cég tovább viszi az ‘i’ szériáit, így került sor a BMW i8 Vision Next bemutatására a napokban. Noha még csak a modellező asztalon létezik az autó, egy-két információt azért már elárultak róla a mérnökök.  Az eddigi elmondások alapján külsőleg az i8-as karbonszálas, LSD ajtós sportkocsi hatását fogja kelteni. Teljesítményileg annyit tudunk, hogy 600 lóerő lesz az összesített ereje (elektromos+ hagyományos motor) az autónak. Végsebessége – nem túlozva – 300 km/óra lesz és három másodperc alatt fog gyorsulni 0-100 km/órára. A teljesen elektromos hatótávja pedig 100 km-re saccolható, az eddigi hírek alapján.

BMW Vision M Next

A hivatalos videó itt tekinthető meg:

Így leírva az autó egy igazi mesterműnek tűnik, viszont, hogy mikor kezdik meg a gyártását azt még mi sem tudjuk. A BMW szeretne minél hatékonyabb és környezetkímélőbb hibrid autót gyártani, így valószínűleg már csak jövőre fogjuk látni ezen jármű hivatalos bemutatóját. A vállalat addig is nagyban dolgozik hagyományos autóik korszerűsítésén, hogy azok megfeleljenek az e-mobility trendnek.

Képek és információ forrása:
www.greencarreports.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.