Skip to main content

Az elektromos járművek egyik legnagyobb pozitívuma – a zöld rendszám mellett-, hogy bizonyos esetekben hatalmas támogatást is igényelhetünk az autó vásárlása során. Az elmúlt években emiatt globálisan megnövekedett a zöldebb gépjárművek száma a forgalomban. Magyarországon a statisztikák szerint igen nagy lett a kereslet az elektromos autókra, így ismét bővül rájuk ezen támogatás.

Mióta az Unió meghirdette klímaterveit, minden ország jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy csökkentsék a levegő szennyezettségét. Magyarország is megkezdte ennek érdekében kihirdetni a támogatásokat a járművekre. A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromos járművásárlást támogató pályázata nagy sikerrel zárult a statisztikák alapján.

A napokban bejelentésre került, hogy a kormány ismét emel a pályázat keret összegén, 882 millió forinttal. Hozzá kell tenni azt is, hogy a 11 millió forintos beszerzési ár alatt értékesített e-járművekre immáron 2,5 millió forint támogatás jut.

Renault Zoé

Renault Zoé

Érdekesség, hogy bár az állami támogatást igénylők nagy része elektromos kocsikra pályázott, vannak vállalkozások, melyek elektromos robogókra tették le az igénylésüket. Emellett a taxi társaságok is jelentős mennyiségű támogatást igényeltek. Jelenleg a legkelendőbb járművek közé tartozik például a Nissan Leaf, a Renault Zoé és a Volkswagen e-up a statisztikák alapján.

Sok szakértő véli úgy, hogy az elektromos járművek agresszívabb terjedéséhez még további programok szükségesek. A BMW Group Magyarország szerint a töltőállomások kiépítése és erőteljes fejlesztése jelentősen megnövelné a járművásárlások számát. Sokan egyetértenek, hogy a hagyományos autók kivonása a forgalomból az elkövetkezendő években az egyetlen mód arra, hogy 2050-re elérje az ország a klímasemlegességet.

Képek és információk forrása:
www.portfolio.hu
www.insideevs.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.