Skip to main content

A Hertz, a világ egyik legnagyobb autókölcsönző társasága, hivatalossá tette, hogy bővíti kínálatát, méghozzá tisztán elektromos járművekkel.  Ehhez a napokban bejelentette a cég, hogy a Polestar-hoz fordult, méghozzá egy teljes flotta megrendelésének ügyében. 

A tavalyi évben a Hertz csaknem 100.000 Tesla Model-t rendelt, hogy csökkentse szén-dioxid lábnyomát. A napokban bejelentésre került, hogy a márka a Volvo leányvállalatával, a Polestar-ral kötött partneri szerződés alapján csaknem 65.000 rendelést fog felvenni. A tervek szerint az új járművek egy része még az idei évben szolgálatba áll az USA, Európa és Ausztria területén. 

Polestar 2

Polestar 2

A Hertz szerint a partnerség elkötelezett célja, hogy vezető szerepet töltsön be a villamosítás és a megosztott mobilitás terén. A Polestar-ral kötött megállapodás a Hertz tavaly októberi bejelentését is tovább erősíti, miszerint a cég ügyfeleinek a világon az egyik legnagyobb bérelhető e-flottát kínálja.

A Hertz eleinte Polestar 2 elektromos autókat fog rendelni, de nem közölte, hogy a teljes 65.000 járműből álló rendelés tartalmazza-e a svéd márka további modelljeit is, amely idén a Porsche Cayenne méretű Polestar 3 SUV-t és a Polestar 4 kompakt SUV kupét is tartalmazza. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.