Skip to main content

Igazság szerint nem vagyunk nagy Twitter rajongók, de arra jöttünk rá, hogy érdemes jelen lenni ezen a közösségi médián is. Már csak a Tesla vezér, Elon Musk miatt is. Musk úr előszeretettel tweetel, és szinte mindig nagy port kavar az, amit ír. Hát mit lehet erre mondani? Most sem történt másként. Nézzük a sokakat megosztó úriember ezúttal mivel borzolta fel a kedélyeket!
Musk tweet-je

Szokás szerint a Bloomberg hírügynökség jelezte, hogy Elon Musk ismét egy olyan kiírást posztolt, amelyet az amerikai pénzügyi felügyelet nehezményez. Történt ugyanis, hogy egy minden előzetes jóváhagyás nélkül olyan gyártási számot publikált a Tesla-ra nézve, amely nem állta meg a helyét. Ezért nem sokkal később módosította is a kiírást.

A bibi az, hogy ezzel mintegy 24 millió embert vezetett félre, és megsértette a bírósággal tavaly kötött megállapodását is. Ez persze hatással volt a Tesla árfolyamára is….

A kiírás lényege az volt, hogy míg 2011-ben 0 autót gyártottak, addig 2019-ben már 500 ezer darabot fognak. A módosítás pedig arra vonatkozott, hogy az évesített gyártás lehet 500 példány, a teljes évben 400 ezer darab leszállított autóval számolnak.

Tesla vezér

Tesla Model S

Neked mi a véleményed? Igazság szerint ez a „nyilatkozat” nekünk kicsit olyan, hogy ha akarom félreértem, hogyha akarom nem. Lehet, hogyha egy másik autógyár vezetője ír ki egy ilyet, akkor fele ekkora hírverést sem kap. Szerintünk ez a „nagyobb a füstje, mint a lángja” klasszikus esete.

Izgalmas 2019

Mindettől függetlenül , vagy inkább ezzel együtt igazán izgalmas a 2019-es év a Tesla-nak, és rajongóinak. Nem rég volt egy nagy versenyfutásuk az idővel, amikor Kínába kellett megérkeznie 3 hajónak tele Model 3-asokkal. Aztán már gőzerővel halad a kínai Gigafactory gyár építése.

Mindemellett Magyarországra is érkezik egy Tesla eladópont, és szerviz is. Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy Musk beígérte 2019 év végére az önvezető autót is. Vajon még mi minden fog történni 2019-ben? Izgatottan várjuk. Te is? 

Képek forrása:
www.tesla.com
electrek.co
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.