Skip to main content

A dilemma, melyben az elektromos járművek és a hagyományos járművek környezeti hatásait feszegetik a szakértők továbbra is egy igen vitatott téma. Mindkét oldalnak megvannak az előnyei, de lássuk is, hogy melyik tisztább a környezetünk számára.

David Reichmuth, egy Senior mérnök az UCS’s tiszta közlekedési programjában kifejtette meglátásait a témával kapcsolatban, mely pontot tehet a vita végére. Talán az első, és legfontosabb része ennek az összefoglalónak, a tudósok véleménye a károsanyag kibocsátásról.

Elsőként is nem titok, hogy egy zéró emissziós jármű sem igazán zéró emissziós. Sajnos az elektromos áram előállítása nem a legzöldebb módon történik – MÉG. Magyarországon az áram termelésének alig 15%-a származik megújuló energiaforrásból. (Persze az atomenergia is megújulónak számít, így ha azt is belevesszük akkor már több, mint 65%-nál járunk). Viszont az USA-ban 2012-ben a teljes energiaszolgáltatás 45%-a szénerőművekből származott, ma már ez megfeleződött 22%-ra!

David kiemeli, hogy bár MOST nem 100%-ban környezetbarát az energia termelése az EV-k számára, idővel teljesen az lehet. Ez egy olyan dolog, amit a hagyományos járművek sohasem mondhatnak el magukról. Még szintetikus benzinnel sem!

Másrészt, a hagyományos járművek szén-dioxid kibocsátása nem ér véget a gyártósoron. Egy benzines autó használata mindig is emisszióval fog párosulni, míg egy elektromos jármű egyszer „megtérül”. Amerikában az mpg (miles per gallon) értéket szeretik használni, ha hatékonyságról beszélnek a járműveknél. Egy hagyományos jármű 50-60 mpg-vel rendelkezik, tehát 1 gallon benzinnel 80-90 km-t képes megtenni. A Tesla Model 3 a világ egyik legjobb mpg értékével rendelkezik, csaknem egy olyan dízel autónak felel meg a jármű mely mpg-je 159. (Ilyen szinte nincs is a piacon!)

Harmadrészt, újrahasznosítás szempontjából az EV-k a tápláléklánc csúcsán helyezkednek el az autóiparban. Az akkumulátor szinte 99%-ban újrahasznosítható, vagy akár újrahasználható. A Tesla szinte minden járművét újrahasznosítja, látni is az eredményt.

Tehát összefoglalva: Az elektromos autózás nem csak egy közlekedési forma, hanem egy lehetőség, hogy tisztább jövőt alkossunk saját magunk és a soron következő utódaink számára, még sok-sok évig. A technológia már megvan, a kérdés az, hogy kihasználjuk-e?

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.