Skip to main content

Kína az egyik legnagyobb képviselője az e-mobility-nek. Legismertebb márkái közé tartozik a Geely és a BYD. Előbbi ismert arról, hogy a Volvo tulajdonosa, utóbbi pedig több másik kontinensre szállít buszokat is, ráadásul Leonardo DiCaprio a márkaarca a cégnek. Viszont érdemes a JAC vállalatot sem kihagyni a listából, hiszen éves autóeladásainak köszönhetően ez a cég is aktívan részt vesz az elektromos autózás fejlődésében.

1964-ben alapították a céget, eredeti neve Hefei Jianghuai Automobile Factory. A JAC esetében sem kis cégről van szó, a Shanghai-i Értéktőzsdén már 2001 óta jegyzett vállalat.

Eredetileg csak teherautókat gyártottak Jianghui márkanév alatt, majd később megjelentek a személygépjárművek, pl. SUV autók a 2000-es években. Ebben az időszakban kezdett el együttműködni a Hyundai-jal, két modellje ennek a társcégnek a technológiáját használja.

2010-ben a legjobb 10 kínai autógyártó között sorolták 458.500 eladott járművével, ami egy 2,5%-os szeletnek számít a kínai piacon. A 2010-es kínai elektromos jármű program hatására kezdett el a JAC is elektromos autókat gyártani. 

JAC J3 EV

JAC J3 elektromos autó

A JAC 2010-ben mutatta be a JAC iEV sorozat első generációját, és 2012 szeptemberében gyártotta az első modellt, a JAC J3 elektromos járművet. A JAC J4 EV 2014 februárjában váltotta fel a J3-at (ami egy plug-in hibrid autó).

2017. márciusára a cég 40 ezer elektromos autót adott el, az e-mobility-ben történő részvételükkel 36 ezer tonnával kevesebb széndioxid-kibocsátást realizálható.

Képek forrása: 

www.tehranev.com

www.carlogos.org

hu.pinterest.com

Részletes információ GEELY és a BYD árfolyamairól itt található!

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.