Skip to main content

Az I sorozat sikere után egyértelmű volt, hogy a BMW belekezd autóinak rohamos ”elektromosításába”. Érkezett is pár kivételes variáció, mint a hibrid BMW M750Le, a BMW 5 GE, illetve mostani alanyunk, az új 7-es BMW, mely még idén begurul a piacra.

A s7-es széria 4 tagból fog állni: benzin, dízel, hibrid és elektromos variáció egyaránt ki fog kerülni a piacra. A BMW elmondása alapján ezek közül a tisztán elektromos jármű fogja dominálni a teljes sorozatot, teljesítmény szempontjából. Ez azt jelenti, hogy az új elektromos 7-es BMW legalább 600 lóerővel fog érkezni, mivel jelenleg ez a legmagasabb, az M760-as szintje. Említésre méltó, hogy az összes BMW szedánok közt jelenleg az M5-ös a csúcstartó 617 lóerővel, amit lehet, hogy ez az új elektromos autó túl is szárnyal.

BMW I7

7-es BMW

A BMW jelenleg még nem közölte a hivatalos adatokat a járműről, csak annyit, hogy ékes darabja lesz a további 11 elektromos járműnek, melyet 2025-ig a piacra dobnak. A másik várt elektromos jármű, az iNext crossover 2021 közepén érkezik az Amerikai Egyesült Államokba, és valószínűleg később, 2021-ben itt indítja el a cég az i4-es szedánját.

Ezek közül jelenleg csak az i4-es, amiről fixen tudjuk, hogy minimum 450 km megtételére alkalmas egyetlen töltéssel, viszont a hírek alapján ez lesz az alsó szint a jövőben érkező elektromos BMW-ktől.

A hírhedt BMW I8-as:

Képek és információk forrása:
www.greencarreports.com
www.engadget.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.