Skip to main content

Jó dolog lehet a Tesla-nál dolgozni. Mindenki őket akarja legyőzni, és ezért elég gyakran kerülnek a kritikaáradatok kereszttűzébe. Ami sokakat ugyan zavarhat, de úgy néz ki a Tesla munkatársai és vezetői úgy vannak vele, hogy őket ez inkább szórakoztatja. Különben is, amíg a többiek velük foglalkoznak, addig ők tudnak a saját dolgukkal. És nem semmi tempóban teszik.
A Tesla-t temetni divat

A siker ellenségeket szül, ez nem is kérdéses. Éppen ezért, hogyha lehet, akkor a riválisok nem tétlenkednek és azonnal szóvá tesznek egy-egy kisebb megingást. Sőt, van hogy indok sem kell rá, elég csak a Nikola Motors-os Mark Russel legutóbbi nyilatkozatára gondolni.

Ezekkel azonban csak az a baj, hogy amikor viszont kijönnek az eredmények, akkor általában a Tesla és Elon Musk mosolyog, a kritikusok pedig fogják a fejüket. Így volt ez a 2018-as eredményekkel kapcsolatban is.

Most is gőzerővel megy a munka

Beszéljenek a tények! Itt van a nyakunkon az első negyedév vége, és ilyenkor mindenki egy fokkal magasabb fokozatba kapcsol, hogy szépítsen a publikálásra váró adatokon. Az elektromos autózás legnagyobb úttörője azt ígérte, hogy március utolsó két hetére 30 ezer darab Model 3 típusú autót szállít le a megrendelőinek.

A károgók figyelmébe ajánljuk, hogy nézzék meg a 2018 harmadik és negyedik negyedévét, ahol óriásit hajrázott a Tesla, és a nyereség sem maradt el. Aki pedig nem hiszi, hogy ezt tudja teljesíteni a Tesla, annak azt tudjuk mondani, hogy 2018 utolsó negyedévében 91 ezer Model 3-at juttattak el az újdonsült tulajdonosoknak.

Azt már nem is kell említeni, hogy a Kínában épülő Tesla gyár, a Gigafactory 3 olyan tempóban épül, amelyet nem igazán láttunk még.

A befektetőknek pedig azt tudjuk javasolni, hogy gondolják meg, hogy vesznek-e Tesla részvényt. Jelenleg ugyan kisebb lejtmenetben van az árfolyam, de mint tudjuk, ilyenkor érdemes vásárolni. Neked van Tesla részvényed? Szeretnél?

www.pocket-lint.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.