Skip to main content

Szerintünk nem vagyunk egyedül azzal a gondolattal, hogy az elektromos autózás, és a hozzá kapcsolódó technika szinte senkinek sem közömbös. Akadnak persze szkeptikusok, mint mindig, és persze a másik véglet is, a fanatikusok. Ha egy ilyen beszélgetésbe keveredünk, akkor nehéz állást foglalni, mert pro-kontra jönnek fel az érvek, és persze az érzelmek is. Mi most megpróbáljuk ezt a kérdést objektíven megközelíteni, és olyan adatokat közölni, amelyeket nyugodtan elmesélhetsz egy-egy ilyen beszélgetés alkalmával.
Segítenek a számok

Ahhoz, hogy objektívek legyünk, megkerülhetetlen és elengedhetetlen tényezők a számok. És itt most nem az autók technikai adatairól fogunk hosszas listát írni, hanem arról, hogy mennyire kelendőek a hibrid, illetve elektromos autók.

A magyarországi adatokhoz nem sikerült pontos forrást találnunk. Szerencsésebbek voltunk viszont, amikor világszinten néztünk körül, hiszen így megtaláltuk a német CAM autóipari kutatóintézet adatait.

Információik szerint a tavalyi évben mintegy 2,1 millió elektromos autót adtak el vagy vásároltak meg, és idén ez a szám az előrejelzések alapján meg fogja haladni a 2,7 millió adás-vételt. Rövid fejszámolás után rájöhetünk, hogy ez majdnem 30% növekedés, ami igazán bíztató.

Arányaiban tavaly az eladott autók 2,4% volt elektromos, idén ez 3% fölé fog emelkedni várhatóan. Ez pedig 2 dolgot jelent. Egy az, hogy igen masszív dinamikus növekedés várható, másrészt pedig bőven van lehetőség még tovább növelni ezt az arányt (ami szerintünk meg is fog történni).

Természetesen a legnagyobb forgalom hol máshol, mint Kínában volt. Csak ebben az országban 1 millió elektromos autó talált új tulajra (82%-os növekedés 2 év alatt), és akkor még nem is volt Tesla gyár, amely idén már készen is lesz. A piaci részesedés is 1,85-ot növekedve 4,5%-ot ér már el.

Tesla Kínában

Az Egyesült Államokban is 86%-os a növekedés, és majdnem 400 ezer elektromos autót vásároltak az emberek. Európában pedig Norvégia viszi a prímet 73 ezer eladott autóval, míg a németeknél 68 ezer ez a szám.

Mivel a töltőhálózat mind itthon, mind Európában folyamatosan fejlődik. A technológia szárnyal, ezért nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy belássuk. Ebből a fejlődésből nem érdemes kimaradni. Sem felhasználói, sem pedig befektetési szempontból.

Képek forrása:

www.pexels.com

electrek.co

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.