Skip to main content

A Tesla a 2020-as évben szinte rekordmennyiségű járművet értékesített. Elon Musk még a 2020-as év elején elején kijelentette, hogy az év végére fél millió járművet fognak eladni. Lássuk, mit is mutatnak a számok, hogyan is teljesített a Tesla a 2020-as évben.

A hivatalos negyedik negyedéves bejelentés alapján, a Tesla 19.000 Model X/S és több, mint 180.000 Model 3/Y értékesítését kivitelezte, ezzel újabb rekordot felállítva az elektromos autózás világában. A teljes 2020-as évet nézve így a vállalat 499,550 járművet értékesített, viszont az elemzők szerint ez a mennyiség pár ezerrel több, így véglegesen is bejelenthetjük, hogy a Tesla sikeresen teljesítette a 2020-as kijelentését.

A Model-ek értékesítése 36%-kal nőtt meg az előző évhez képest.

Q4 2020
LegyártottÉrtékesített
Model S/X1609718920
Model 3/Y163660161650
Összesen179757180570

Hozzá kell tenni, hogy a Tesla nem csak ebben ért el sikereket, hanem az idei év egyik leghatékonyabb autógyártója címet is kiérdemeli. Produkció szempontjából ugyanis a tavalyi évben összesen 509.000 járművet gyártottak, mely 40%-os emelkedés az előző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy a legyártott járművek több, mint 90 százaléka forgalomba került, ezzel minimalizálva a környezetre fejtett hatásait, nem beszélve a költséghatékonyságról.

Tesla Model 3

Tesla Model 3

A 2021-es évre a vállalat még nem hozta nyilvánosságra az előrejelzéseit, viszont a szakértők úgy vélik, hogy a Model Y még tovább fogja növelni a számokat. Elon Musk hivatalos bejelentéseiből is kiderült, hogy a cég számít arra, hogy a Model Y értékesítése nagyobb volumenben fog alakulni az idei évben, mint a Tesla Model 3 számai 2020-ban . A szakértők szerint (ezen számadatok alapján) a Tesla 2021-ben már akár a 750.000-es rekordot is elérheti, értékesítés szempontjából.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.eteknix.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.