Skip to main content

Elon Musk cége másképp áll a mai autópiachoz, mint szinte bármelyik más márka. A Tesla igyekszik a fenntartható fejlődés betartása mellett kiszolgálni vásárlóit, ami eddig nemhogy jól, kimagaslóan megy. A Tesla egyaránt az autó- és részvénypiacon is rekordokat döntöget (főleg a pánikidőszak előtt). A Gigafactory-k több szempontból is napjaink egyik legnagyszerűbb autó gyárai, és úgy látszik a Tesla ismét egy újabb építésébe kezd a jövőben.

Ahogy említettük, a Tesla Gigafactoryk több szempontból is napjaink egyik legjobb gyártőműhelyeinek számítanak. Egyrészt mivel szén-dioxid kibocsátásuk szinte megegyezik a 0-val, másrészt Elon Musk stratégiája lehetővé tette, hogy anélkül tudjanak sikeresen teljesíteni a piacon, hogy túltermelnék járműveiket. A kínai, majd német Gigafactory után így egyértelmű volt, hogy több ilyen építménnyel is számolnunk kell majd a jövőben.

Tesla Cybertruck

A Cybertruck-ból csaknem 200.000 megrendelést vett fel a Tesla, így szinte lehetetlen, hogy erre az autóra ne készítsenek egy külön gyárat. Elon Musk rendhagyó módon a Twitteren keresztül ”jelentette be”, hogy Amerikában fog keresni új helyszínt a gép legyártására. A tweet alapján Közép-Amerikában kerül majd sor a Gigafactory felállítására.

A napokban meg is érkezett a hír, hogy a Model Y és a Cybertruck gyártására egy teljesen új Gigafactory kerül majd felépítésre. Továbbá a Los Angeles-ben rendezett Tesla autoshow-n bemutatott model ára véglegesen 39.000 dollár marad, a Model Y gyártása pedig rohamosan folyik a kínai és kaliforniai gyárban, és a tervek szerint pár hónap múlva már a piacon is lesz.

A 2020-as év bőven tart elektromos autókat a számunkra. Lássuk, mire is várhatunk:

Képek és információk forrása:
www.greencarreports.com
www.fossbytes.com

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.