Az elektromos autózásról mindenkinek az elmúlt pár év elektromos jármű felhozatala jut eszébe, kezdve a Tesla áttörő sikerétől az Nissan Leaf megjelenéséig. Kevesen tudják viszont, hogy az első elektromos jármű hazánkban bőven a rendszer váltás előtt került forgalomba. Máshol már jóval korábban is láthattunk villanyautót, de az kicsit másról szólt.

A hírhedt Barkas B1000 néhány évtizeddel ezelőtt jellegzetes hangjával és megjelenésével fontos szereplője volt a magyar utaknak is. 175 ezer példányt gyártottak le belőle 1969-től 20 éven át.

Az alig másfél tonnás, 4 ajtós és maximum 8 személyes járművet eredetileg egy 45 lóerős Wartburg motor hajtotta az utakon, melyet azonban hazai fejlesztők egy sokkal környezetbarátabb elektromos motorra váltottak. Így jött létre az elektro Barkas, melyet az “elektromos hajtással a környezet védelméért” szlogennel hirdetett a Villamosipari Kutató Intézet. Az első modell 1973-ban került ki a gyártóműhelyből és egy feltöltéssel mintegy 80 kilométeres távolságot tudott megtenni, ami az akkori időben igen jónak számított. Sőt, sokaknak ennél kevesebb is megfelelő lenne még most is.

Elektro Barkas-ból összesen tíz példány gyártottak, és az autók csekély hatótávolságuk miatt csak a Magyar Posta szolgálatában álltak. Sajnos a technikai hiányosságok miatt az e-Barkas-ok gyorsan kikerültek a forgalomból, mivel javításuk igen költséges volt.

Információ forrása:
https://hvg.hu/cegauto/20190219_elektro_barkas_riport?fbclid=IwAR24lkm7LtSZa23CHemiqPtxvm9DLGn10yQpJR5ywr9LKCpGUK4KxWsh-uk

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.