Skip to main content

Az e-moblitás terjedése szinte megállíthatatlan, mégis sokan kételkednek még benne, hogy megéri-e lecserélni hagyományos járműveiket. Egy szakértői csoport felmérése alapján a legfőbb indok viszont már nem teljesen az autók hatótávja, hanem inkább azok ára.

A RAC és a Motor 1 elemzői minden évben felmérést végeznek az USA területén, melyben legalább 3000 sofőrt kérdeznek meg az elektromos járművekről. Az utóbbi 2 éves felmérésből rögtön az derült ki, hogy a megkérdezetteknek ma már csaknem duplája váltana elektromos járműre (egy évvel ezelőtti állapothoz képest). Viszont sokan tartanak még a két legalapvetőbb dologtól: a hatótáv és az ár.

A megkérdezettek majdnem 55%-a szerint az államnak meg kellene emelnie a támogatást ez elektromos járművekre. Ennek ellenére sokan elismerték, hogy a zöld rendszám és a gépjárműadó mentesség még mindig igen sokat számít a vásárlásnál, nem beszélve az alacsony üzemeltetési költségekről.

Hatótáv szempontjából már csak a megkérdezettek 40%-a gondolja elsődleges tényezőnek az autó akkumulátorának kapacitását. A legtöbben úgy látják, hogy az ideális jármű hatótávja nagyjából 370 mérföld (595 km), annak ellenére, hogy a kérdezettek csaknem 60%-a kevesebb, mint 100 km-t tesz meg naponta autójával.

Sok ország törekszik arra, hogy globálisan csökkentse káros anyag kibocsátását, melyhez elengedhetetlen az e-mobilitás népszerűsítése és fejlesztése. Ebből kifolyólag valószínű, hogy további támogatások érkeznek majd a villanyautókra, hogy megfeleljenek a vásárlói igényeknek. Persze a legtöbb gyártó is törekszik arra, hogy autója ára pénztárcabarát(abb) legyen, vagy legyen egy olcsóbb verziója az autónak. Például még a Porsche is úgy döntött, hogy kiad egy olcsóbb Taycan verziót.

A piaci statisztikák viszont így is az e-mobility mellett szólnak, tekintve, hogy van olyan ország ahol még a dízeljárműveket is megelőzték a környezetkímélők a piacon.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.