Skip to main content

Az önvezető járművek fejlesztése már régóta igen sok vállalat számára top prioritásnak számított. A mai világban egy sofőr nélküli autó teljes mértékben a jövőt sugározza, ahova az e-mobilitás el akar érni. Például a Tesla és a Waymo igen jó úton halad a sofőr nélküli járművek tervezésével. Viszont most, hogy a koronavírus járvány ekkora hatást fejtett ki a világra, kezd egyre népszerűbb lenni az önvezető járművek használata és tervezése.

A napokban jött a hír, hogy  a kínai Neolix startup vállalat ételt és orvosi felszerelést szállít kizárólagosan önvezető járművekkel olyan kínai területekre, melyeket jelentősen sújtott a COVID-19 vírus. Az akcióra a kínai kormány is rögtön felfigyelt, és ösztönzésképpen 60 százalékban támogatja azon cégeknek a munkáját, amelyek ilyen gépeket vetnek be.

Neolix önvezető jármű

A vállalat tavaly 125 modellt készített, most viszont a járvány kitörése után csaknem 200 megrendelést kaptak, illetve további 1000 darabra is van vásárló a hírek alapján. Az, hogy ezen járművek Kínán kívüli országokba is eljutnak, még nem hivatalos.

Az önvezető járművek használata eddig hihetetlenül veszélyesnek tűnt, mivel a forgalomban még nem tudnak olyan precízen navigálni, mint egy sofőr. Most viszont, hogy az országok nagy része kihirdette a karantén helyzetet, szinte nincs akadálya, hogy ezek a járművek kikerüljenek a forgalomba. Valószínűnek tartjuk, hogy a járvány alatt hatalmas lépést fognak tenni a cégek az önvezető járművek fejlesztése terén.

Tesla önvezető funkciója röviden:

Képek és információk forrása:
www.origo.hu
www.cnet.com
www.investorplace.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.