Skip to main content

A Renault már megalkotta Franciaország legjobban kelendő elektromos járművét a Zoé képében. Nem volt meglepetés, mikor bejelentették a 2020-as verziót, melyre a legtöbb szakértő azt mondta: korunk egyik legjobb kisautója. Nem gondoltuk volna, hogy a Renault (is) elmozdulna teljesen más irányba a kocsik dizájnja terén, viszont kikerült az első kép a cég új elektromos autójáról, mely azért igen sok kérdést vet fel.

A Renault Morphoz névre hallgató jármű a vállalat első elektromos crossover-e lesz. Ha nem lenne rajta a francia márka jelzése, valószínűleg kevesen mondanák meg, hogy ez egy Renault. Formaterve igen futurisztikusra sikerült, hasonlóan, mint a másik koncepciónak, a Renault Trezor-nak. Jelenleg viszont ez az autó sokkal előbb kikerült az utakra, mint a sportkocsi.

Renault Trezor

Teljesítmény szempontjából igen kevés dolgot tudunk. A kocsit egyetlen 40 kWh-s akkumulátor fogja hajtani, melyet két módban is lehet majd használni: Travel (nagyobb teljesítményű), illetve City (alacsonyabb teljesítmény, nagyobb hatótávval). Jelenleg a pontos hatótávot még nem adta meg a vállalat, sem az alapvető extrákat, amik majd a kocsival érkeznek.

Renault Morphoz

A dizájn nagy valószínűséggel ezt a vonalat fogja követni a jövőben a Renault-nál, ami felveti a kérdést, hogy vajon Elon Musk hatalmas dizájnváltása tényleg ekkora hatással lenne az e-mobility-re?

A Tesla Cybertruck bejelentése óta igen sok autógyártó jelentett be szinte a márkától teljesen idegen kinézetű járműveket. Talán tényleg az áll a háttérben, hogy Musk autója körüli sikert szeretné mindenki elérni, vagy esetleg csak szeretnének egy új jövőképet adni az elektromos autóiknak? Az biztos, hogy a Tesla sikereit mindenki szívesen követné.

A tervek alapján a Renault Morphoz 2020 körül kerül ki a piacra és csak az első nagyobb járműve lesz a 2025-ig tervezett elektromos autó flottájuknak.

Az elektromos autó bejelentéseknek korán sincs vége, mutatjuk 2020 jelenlegi felhozatalát:

Képek és információk forrása:
www.greencarreports.com
www.youtube.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.