Skip to main content

Újabb nagyon jó hírrel szolgálhatunk a magyar Tesla rajongóknak. Ráadásul most nem kimondottan a céggel kapcsolatban, vagy valamilyen távoli új fejlesztésről. Sőt, még csak nem is a részvények árfolyamárának emelkedéséről fogunk beszámolni. Egyszerűen csak annyi történt, hogy még olcsóbban juthatunk álmaink autójához.

Magyarország és a Tesla

Ahogy korábban is írtuk, már nem kell sokat várni arra, hogy mi magyarok is lazán besétálhassunk egy Tesla márkakereskedésbe. Persze ez relatív, de a fővárosban a Petőfi híd pesti hídfőjénél elég könnyen megközelíthető lesz, és mellette találunk majd egy Tesla szervizt is. És akkor most gyorsan pontosítanánk is, amit leírtunk. Nem hivatalos márkakereskedés lesz, hanem egy viszonteladó a Universal Leasing Kft jóvoltából.

Tesla Model 3

Amíg ki nem nyit ez a helység, addig két lehetőségünk van. Az első, hogy kiruccanunk Bécsbe, és ott megrendeljük a saját Tesla-nkat. A második pedig, hogy a Magyar Autókereskedőház Zrt-n keresztül rendelünk. Ráadásul most olcsóbban.

A legolcsóbb lehetőség

Egészen idén februárig „mindössze” a Model S és a Model X volt elérhető számunkra. Viszont februártól már a Model 3 is. Egészen eddig csak két fajta változatban volt elérhető, de most végre itt a harmadik lehetőség is, amely a legolcsóbb.

Ez a modell egy villanymotorral felszerelt hátsókerék-hajtású autó, amely a Tesla Model 3 Standard Range Prius névre hallgat. Ahogy fentebb is említettük Bécs az egyik lehetséges beszerzési helye, ahol ezt most potom 47.500 euróért tudjuk megtenni. Átváltva a magyar fizetőeszközre, ez (320,23 euró árfolyamon) 15.210.925 forint.

És azért ez az autó is sok mindent tud. Elég csak annyit mondani, hogy 5,6 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órás sebességre. 225 kilométer/óra a csúcssebessége, és 415 kilométer a WLTP szabvány szerinti hatótávja.

Tehát aki már nem bír tovább várni, vagy nem rendelt még a március 15-én bemutatott Tesla Model Y-ból, annak ez egy kiváló lehetőség. Arról már nem is beszélve, hogy ez a kicsit több, mint 15 millió forint bőven a támogatási határon belül van. Vagyis ebből az összegből lejön még 1,5 millió forint.

Képek forrása:
www.tesla.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.