Skip to main content

Nem újdonság számodra sem, hogy nagyon fontosnak tartjuk az elektromos autózás térnyerését Magyarországon. Bár sokat írunk külföldi hírekről, és az autógyárak különböző hihetetlennek tűnő fejlesztéseiről, de azért… Azért mégiscsak itthon élünk Magyarországon és innen szeretjük igazán a jó híreket. Hála az égnek most egy ilyenről tudunk beszámolni.
Állandó fejlődés

Szerencsére az elektromos autók és a hozzájuk kapcsolódó dolgok folyamatos fejlődése jellemző úgy a világon, mint hazánkban. Nem kell messzire menni, csak ide a szomszédba, Bécsbe, hogy olyat lássunk, amit pár éve el sem tudtunk volna képzelni. A városvezetés tervei szerint ugyanis 2 éven belül nem lesz olyan 400 méteres távolság a városon belül, hogy ne találjunk egy elektromos töltőállomást.

Nálunk annyira nem előrehaladott még ez a történet, de mielőtt legyintenénk egy nagyot elég, ha megnézzük a hivatalos adatokat. A régiónkban leszámítva az osztrákokat, nagyon előkelő helyen állunk az elektromos autózással kapcsolatban.

Ráadásul az ilyen autókra vonatkozó pályázat is elérhető 2019. júniusáig, vagyis a vételár 21%-át, legfeljebb 1,5 millió forintot visszakaphatunk az álamtól, hogyha a vételár nem haladja meg a 20 millió forintot.

Még több elektromos töltő lesz

Jó hír, hogy Szegedtől a Balatonon át az ország minden területén egyre több töltőállomást létesítenek. És ha ez nem lenne elég, most még egy jó hírünk van.

A Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Mobilitás Kft. keretszerződést írt alá a Dechatlon áruházak tulajdonosával. Így az áruházlánc 12 parkolójában még idén 26 új elektromos töltőállomást helyeznek üzembe. A budaörsi Dechatlonnál már 4-et át is adtak, de várható még például a teljesség igénye nélkül Csömörön, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Debrecenben is.

Az NKM eddig 58 nyilvános töltőt, és 118 nyilvános töltési pontot hozott létre. A tavalyi adatok szerint ezeken 8.400 töltés alatt 73 megawattóra energiát töltöttek fel. Egy átlagos fogyasztás mellett ez azt jelenti, hogy 73 tonna szén-dioxid kibocsátástól kíméltük meg a környezetünket.

Nem lehet mást mondani, csak így tovább!

Kép forrása: www.pveurope.eu
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.