Skip to main content

Az elektromos autógyártókról mindent lehet mondani, kivéve azt, hogy olyan ritkák, mint a fehér holló. Szinte már minden nagyobb vállalat rendelkezik egy elektromos modellel, vagy akár szériával. A Lotus, Aston Martin, BMW , Porsche és a Tesla talán a legújabb versenyzők Európában, de tekintsünk inkább keletebbre. Kínában szinte már trendi elektromos autós céget indítani, hiszen az ottani piac igen nagy részét teszik ki a környezetkímélő járművek. Legújabb versenyző az itteni elektromos autós piacon pedig a Human Horizons nevű cég, mely talán az egyik legfuturisztikusabb concept autóval állt elő a jelenlegi generációban.

Első járművükben a HiPhi 1-ben szinte minden megvan, ami egy jövőbeli kocsiban elengedhetetlen.  LCD-s műszerfal, visszapillantó kamera,  500 szenzor az önvezetéshez és van nagyon furcsa, de nagyon okos hátsó ajtaja is. Külsőleg a Faraday Future és egy Model X gyermekeként lehet leginkább leírni a járművet, technológiailag pedig egyértelműen a Tesla-k felé nyit az autó.

HiPhi 1

Tervek szerint két hajtástípusú modell fog érkezni, egy és két motoros. Hatótáv szempontjából 640 kilométert szeretne elérni a vállalat, amit egy 96 kWh-s akkumulátorral biztosítanának. A Tesla Model X performance hatótávja egy 100 kWh-s akkumulátorral 565 kilométer, szóval sok elemző szerint kicsit túlzott a cég a járművel kapcsolatban. Teljesítménye motoronként 272 lóerő lesz, és 0-100-ra alig 4 másodperc alatt fog gyorsulni.

2021-re várható az autó debütálása Kínában. A gyártósor egy korábban a Kia helyi partnere által használt üzemben rendezkedik be, viszont az, hogy ez az autó sorozatgyártott darab lesz-e, még nem nyilvános. 30 millió forintra becsült árával igen merésznek mondható, mivel a legtöbb elektromos autó, mint a Tesla, vagy az e-tron már bőven 20 millió alatt is kapható. Egyenlőre még nem lehet előre megmondani, hogy egy új Tesla riválissal nézünk szembe, vagy csak egy átlagos elektromos autóval.

Képek és információk forrása:
www.totalcar.hu
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.