Skip to main content

Egyes kritikusok rövidlátónak nevezték a Fordot, miután a vállalat a kisebb személygépkocsik helyett átállt a teherautók és SUV-k fejlesztésére, de ez hozzájárult a részvényárfolyam növekedéséhez a vállalat elmondása szerint. Most viszont a cég bejelentette, hogy dolgozik egy kicsi, megfizethető és nyereséges elektromos járművön.

Míg 2023-ban Amerikában 1 milliónál is több elektromos járművet értékesítettek,  a hatótávolsággal és a töltéssel kapcsolatos félelmek továbbra is akadályozzák a járművek szélesebb körű elterjedését.  Ráadásul a rendkívül magas kamatlábak elriasztják az embereket attól, hogy drága autókat vásároljanak.

Ezzel az amerikai autógyártók egyre inkább ráébrednek arra, hogy a méretekkel – nagy, drága elektromos járművekkel – nem lesz fenntartható a piac. A Ford Lightning emiatt van bajban most.

Most úgy tűnik, hogy az olyan kínai vállalatok, mint a BYD készen állnak a harcra Amerikában, méghozzá kisebb, megfizethetőbb elektromos autókkal felfegyverkezve. 

A Ford emiatt elindította az átállást a Tesla NACS-csatlakozójára, illetve munkaerőt szerzett a Teslától, hogy a jövőben meg tudja alkotni azt a tömeggyártású elektromos járművet, melyre szüksége van.

Az eddigi elképzelések alapján ez egy Focus-hoz hasonló jármű lesz, tisztán elektromos hajtással. Valószínűleg idén a cég további terveket is felfázol majd ezzel kapcsolatban, viszont erre a szakértők szerint csak az év közepén kerül majd sor. 

Az alternatíva az, hogy a Ford és a GM bedobja a törülközőt, és hagyományos teherautókat gyártó társaságok lesznek, ami egészen addig nyereséges, míg a világ teljesen át nem áll az e-mobilitásra. 

Reméljük, hogy utóbbi terv szóba se kerül majd a vállalatnál a jövőben. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.