Skip to main content

Folytatjuk az egy kedvenc cikksorozatunkat. Nagyon szeretünk olvasni és írni a Tesla-ról, a BMW-ről, és a többi világmárka helyzetéről, terveiről, de az igazat megvallva a magyar hírek dobogtatják meg legjobban a szívünket. És szerencsére hazánkból is érkeznek folyamatosan a jó hírek. Mi pedig nem tétlenkedünk, hanem megírjuk, hogy velünk együtt örülhess neki.
Az elektromos töltők fejlődése

Korábban rengeteg kritika érkezett, hogy olyan kevés az elektromos töltőállomás, meg így nem lehet bátran közlekedni az elektromos; illetve plug-in hibrid autókkal. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor ennek azért meg is volt az alapja. Viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy egy útnak az elején jártunk, és talán még egy kicsit járunk is.

Viszont már felsorolni sem tudjuk, hogy hány olyan tájegységről, városról írtunk, ahol rendszeresen foglalkoznak ezzel a kérdéssel. És nem csak szavakkal, hanem tettekkel is. A teljesség igénye nélkül említhetjük Miskolcot, Szegedet, a Balaton környékét, és így tovább. Illetve most csatlakozik ehhez a felsoroláshoz Székesfehérvár is.

Újabb 5 töltő

Az E.ON cég nagyon odafigyel mind a környezettudatosságra, mind a dolgozóira is. Ezért sem meglepő, hogy most 5 új elektromos töltőállomást telepített Székesfehérvár forgalmasabb pontjaira. Amire kimondottan büszkék lehetnek a Fehérváriak, hogy ezzel az 5 új állomással, a főváros után a legtöbb ilyen berendezéssel ők rendelkeznek. Bravó.

Érdekesség, hogy az Alba Regia Sportcsarnoknál elhelyeztek egy villámtöltőt. Ez olyan teljesítményt ad le, hogy röpke fél óra alatt 80%-osan fel lehet vele tölteni egy elektromos autót.

Azért is van szükség ezekre a fejlesztésekre, mert az e-autózás egyre népszerűbb (reméljük ebben az oldalunknak is van szerepe). 2018-ban több, mint 1300 elektromos, és hibrid autót helyeztek forgalomba hazánkban. Ez köszönhető az állami támogatásnak is, illetve a környezettudatosságnak is, illetve divatos ilyen autókkal róni az utakat.

Mivel minden város fejlődni szeretne, ezért elengedhetetlen, hogy az alternatív megoldásokat keressenek, mint a szél-, és napenergia, valamint az elektromos autózás. És mi ennek nagyon örülünk.

Kép forrása: kocsmaturista.hu
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.