Elon Musk Tesla modelljei szinte minden téren betaláltak. Elmondhatjuk, hogy a Tesla Model 3 az első olyan teljesen elektromos autó, mely fel tudta venni a versenyt a hagyományos gépjárművekkel, sőt még sokat le is körözött. Viszont nem gondoltuk volna, hogy egy olyan vállalat autójánál is jobban fog teljesíteni a Model 3, mint a Mercedes.

A friss adatok alapján a Tesla modellekből a 2018-as év harmadik piaci negyedében 69.925 darab kelt el, míg Mercedes-ből csak 66.542 jármű. Ez igen nagy teljesítmény, ha azt nézzük, hogy a Tesla 11 éve van a piacon, míg a Mercedes-Benz 132 éve gyártja autóit.

Ha még ez nem lenne elég nagy hír, akkor az is kiderült, hogy alig 1.754 járművel maradtak le csak a BMW-től.

A legtöbb eladást persze a Model 3 produkálja a mai napig, melyből csak idén az elmúlt hónapokban 77.550 darab kelt el. Elon Musk hihetetlenül szeretné elérni, hogy még az idén 400.000 új Tesla tulajdonos legyen szerte a világon.

A Model 3 sikere talán a legjobb példa, hogy az e-mobility szinte mindenkinek jól áll, illetve igen nagy mértékben növeli a vállalat hírnevét és környezettudatosságát. A Mercedes új elektromos luxus járműve, az EQC már idén nyáron elérhető lesz a piacon és külleméből és teljesítményéből adódóan igen nagy vetélytársa lesz a Tesla-nak. A BMW pedig már nem is gondol másra, csak az új hibrid luxusautójára és az elkövetkezendő évekre, melyben a főszerepet az elektromos és hibrid meghajtású járművek fogják játszani.

A töltőállomások kielégítettsége, az akkumulátorok szívóssága és a gigafactory-k tervezése igen nagy mértékben növeli az e-mobility hatását az autó piacra. Bár Elon Musk még tartogat egy új Model S-t és egy Roadster-t a tarsolyában, azért a többi autógyártó is felvette a kesztyűt és gőzerővel dolgoznak, hogy a legjobb elektromos autót gyártsák le a piacra.

Képek és információk forrása:
amp.businessinsider.com
www.tesla.com
www.thenewswheel.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.