Skip to main content

Sok ország kormánya döntött úgy, hogy ideje mérsékelni az üvegházhatású gázok levegőbe szabadulását. Ennek egyik legnagyobb kibocsátója a hagyományos járművek, illetve a hatalmas szén alapú gyárak. Az UNIO és vele együtt a legtöbb ország az e-mobility-t és a megújuló energiát használó üzemeket látják az egyetlen észszerű megoldásnak a globális felmelegedés és környezetszennyezés megfékezésére. Ez viszont egy cseppet sem kedvez a hagyományos benzin/dízel járműveknek.

Az Unio káros anyag kibocsátás elleni rendelete kimondja, hogy 2030-ra 37,5%-kal kell csökkenteni a szén-dioxid emissziót a forgalomba helyezett autók esetében. Több autógyártó rögtön rá is ugrott az elektromos autóik fejlesztésére, mint például a Volkswagen, Ford vagy a BMW. A legtöbben már szinte fel is hagytak a hagyományos járművek gyártásával és inkább a plug-in hibridek és teljesen elektromos autók felé terelik az iparágat.

Anglia, aki jelenleg azt sem tudja, hogy még az Unióhoz tartozik-e a BREXIT miatt, úgy döntött, hogy 2035-re minden autóját környezetkímélővé teszi. Azon járművek, melyek nem képesek tisztán elektromos hajtással menni, teljesen ki lesznek tiltva az utakról a tervek alapján.

Ezen felül a gyártásra is kiterjed a rendelet. A Brit kormány úgy tervezte, hogy 2050-re az üzemeik 80%-a fog megújuló energiaforrásokat használni, viszont az új határozat szerint, melyet Chris Skidmore, a brit energiaügyi miniszter hozott, a gyárak 100%-ának kell majd  átállnia kötelezően a tiszta energia használatára.

A hagyományos autók betiltását elsőként a kínai kormány rendelte el, így a legtöbb ország őket veszi példának, főleg ha az e-mobilitásról esik szó. Svédországban már szinte minden második eladott autó rendelkezik elektromos hajtással, így európai szemmel nézve ők a másik pozitív példa a tiszta jövő megteremtésében.

Reméljük, hogy Magyarország is a hatalmas töltő offenzíva, pénzügyi támogatások és a Tesla szalon után belekezd majd az ipar korszerűsítésébe a közeljövőben.

Képek és információk forrása:
www.greencarreports.com
www.unsplash.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.